Segítség!

Egy hetes csúszásban vagyok a bejegyzéssel, szóval elnézést. Nem is ezzel a témával készültem eredetileg. De úgy tűnik az élet nem mindig megy úgy, ahogy akarjuk. Az utóbbi hónapokban hallottam több olyan házasságról, ami kezd tönkremenni, vagy már el is váltak. Nagyon mélyen elszomorít. Főleg, hogy elméletileg ezek a házasságok keresztény felek közöttiek. Ahol nem ketten, hanem hárman, a Teremtővel kellene együttműködni. De mégis, ahogy telik az idő, kinél hamarabb, kinél később, vannak széthúzós időszakok. Ez normális, de valamiért mégsem készítenek fel minket. Milyen furcsa is lenne, nem? Arról beszélni egy friss, szerelmes párnak, hogy “eljön még az idő, amikor azt kívánod, bárcsak ne lennél házas!”. Micsoda? Ilyet mondani!…

Pedig őszintén megvallva nálunk is előfordultak ilyenek. És itt csakúgy mellesleg leszögezném, hogy a mi házasságunk sem tökéletes. Messziről sem. De vannak dolgok, amiken keresztülmentünk, és ami akkor megpróbáltatás volt, az most már tapasztalat. Hatalmas megtiszteltetés, hogy vannak párok, akik felkérnek minket jegyesoktatásra, ahol megoszthatjuk velük a mi saját kísértéseinket, próbáinkat. Hátha ezzel a kicsivel mi is hozzájárulunk egy egészségesen működő kapcsolathoz.

Nekünk sem szóltak előre, hogy lesznek nehezebb időszakok. És most nem a szürke hétköznapokra gondolok, amikor telnek a hetek és a pár tagjai nem látják a másikat “rózsaszín felhőben”. Erre azért valahol számítunk is, mivel az együtt élés nem csak a szép dolgokról szól, hanem a szennyes ruháról, mosatlan edényekről, betegségről, rossz szokásokról is. De igenis észre kell vennünk, ha érzelmileg kezdünk távolodni. Persze, az eszünkkel tudjuk, hogy szeretjük a másikat, emlékszünk még a randikra, a szép dolgokra. De mi van akkor, ha az egyik fél vonzódni kezd egy kívülállóhoz, amikor épp gond van a házasságában? Van ilyen? Persze. Keresztényeknél is? Persze. Emberek vagyunk, nem vagyunk vakok, a világban vannak olyan embertípusok, akik szemrevalóak nekünk. Szerintem rossz oldalról közelítjük a kérdést. Attól, hogy látunk valakit, aki tetszik, attól nem fogunk elválni a házastársunktól. Viszont ha hagyjuk eluralkodni magunkon az érzelmeinket és nem közelítünk újra a párunkhoz, akkor mikor később találkozunk vele két dolog történik. 1: Elszégyelljük magunkat. 2: Eszünkbe jut az az izgalmas érzés azzal a kívülállóval kapcsolatban, és ez eltávolít a másiktól. Azt képzeljük, hogy ez az érzés már nincs meg a házastársunkkal és valami elveszett, elhidegült, pedig csak arról van szó, hogy épp nehezebb időszakot élünk meg.

Az eddigi egyetlen megoldás, amit ilyen esetben működni láttunk: az őszinteség. Elmondani a másiknak, amit érzünk. Bocsánatot kérni és továbblépni. Sebezhetőnek, bűnösnek mutatkozni. Lehet, hogy abban az órában, azon a napon nagyon kellemetlenül fogjuk érezni mindketten magunkat. Lehet, hogy a másik szomorú lesz, és kicsit megcsalva érzi magát. De mikor az érzelmek lenyugszanak és túl van tárgyalva a dolog, a kapcsolat szorosabb, erősebb lesz.

Ha már ezen a szinten túlmentek a gondok, akkor pedig kérlek, könyörgöm, ne féljünk segítséget kérni! Azért van családunk, barátaink, gyülekezetünk, és főleg – azért van egy Istenünk, hogy legyen kihez fordulnunk, ha baj van. Nem szabadna a problémákkal egyedül maradnunk. Főleg nem, ha a házasságunkról van szó. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb időszakai. Vannak könnyebb és nehezebb napok, hetek.

Gondolom nem meglepő, hogy az egyik ilyen időszak a gyerek születése. Sok anyukán (magamon is) észrevettem, hogy az első évben befordul, túl sokat gondolkozik, agyal, érzelmileg egy passzív állapotban van. Kevesebb inger éri, ezért mikor a férje hazaér, őt támadja le az összes felmerülő gondolatával, ötletével, a nap eseményeivel, stb. Mit is mondhatnék… Ezen túl kell lendülni. Érdemes megválogatni, hogy melyik infó lehet érdekes az apukának és melyik nem. Például nem biztos, hogy érdekli melyik törlőkendő volt akciós. Vagy hogy épp mennyit és milyen formátumút csinált a baba a pelenkába. A lényegtelent érdemes kiszűrni, hogy amit mondasz, azt élvezze hallgatni és meglegyen a kontakt.

Egy másik ilyen időszak szerintem akkor van, amikor az anyuka visszamegy dolgozni. Hirtelen kitágul az élettér, sokszoros mennyiségű inger éri és nem “csak” anyukának, hanem önálló, felnőtt nőnek érezheti magát. Reggelente nem az van, hogy csak felkap valamit, amit éppen ér, hanem a munkahelyére fel kell öltözni, jól kell kinézni. De ezzel semmi gond nincs, ez természetes. Hiszen nem lehet pizsama gatyóban meg lógós pólóban elindulni dolgozni. De ez könnyen átmehet abba, hogy otthon már ne érezze jól magát, sőt, szélsőséges esetben hogy azt gondolja, bárcsak ne is lenne házas. Hiszen annyival szabadabb lenne! Így meg ott a sok kötelesség… Ennek kiküszöbölésében a férjnek és a feleségnek is van szerepe. Férfi részről azt gondolom fontos észrevenni, megdicsérni az asszony fáradozásait és kifejezni valamilyen módon azt, hogy a nő mennyire fontos neki. Női részről pedig valahogy úgy mondanám, hogy ne szálljon el az agyunk. Ennél szebben nem tudom megfogalmazni. Jöjjünk le a földre, ne felejtsük el, hogy van családunk, és hogy ott mi a szerepünk. Legyünk hálásak értük!

Amit még láttam széthúzó erőnek, az az, amikor az élet túlzsúfolt. Nincs idő egymásra, nincs idő pihenni, nincs idő lenyugodni. Nekünk ilyen a költözés volt. De lehet ez munkahely váltás, sok intézkedés, vagy akár túl sok program is. Valahogy meg kell találni a módot arra, hogy egy párként újra egymásra találjunk. Segítséget kérni. Nem szégyen elmondani másoknak, hogy épp túlzsúfolt az élet és elegünk van belőle. Csak ezt be kell látni. Biztos van olyan program/feladat, amire meg lehet kérni másokat, hogy könnyebb legyen. Ne hagyjuk, hogy a házasságunk tönkremenjen ilyenek miatt.

Zárszónak nem is tudom mit írhatnék. Emberek! A kapcsolataitok legyenek fontosak! A házasságotok pedig szent! Mert a házasság Isten szemében is szent. Azt ápolni kell és rendben tartani. Ha nem teszünk bele, akkor nincs mit kamatoztatni belőle. Ha úgy látjuk, hogy rossz irányba haladunk, hát mondjuk el a másiknak és együtt keressünk rá megoldást. A Biblia is arra bátorít, hogy kérjünk segítséget: Minden gondotokat Őrá vessétek, mert neki gondja van rátok. […] Ő maga fog teljessé, erőssé, szilárddá és állhatatossá tenni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.

Advertisements
Posted in Things | Tagged , , , , , | Leave a comment

A nap, amikor új életet kezdtünk

Vegán. Hallottátok már a kifejezést?

Szóval szeptember 4-től ráálltunk a vegán étkezésre. Mielőtt folytatnám, tisztáznám, hogy: 1. Csak Peti lett teljesen vegán, én és a gyerekek továbbra is vegyesen étkezünk. 2. Le fogom írni miért történt így, vélemény-nyilvánítás előtt érdemes végigolvasni az egészet.

Sokan, akik ismertek minket tudjátok, hogy Petinek örökletesen magas a koleszterinje. Annyira, hogy (a felmenőinek is apai ágon) gyógyszert kell szednie azért, hogy alacsonyabb szinten tartsa. Ez azt jelenti, hogy a normális maximum, kb. 5-ös szint helyett gyógyszerrel 7 körül lehet tartani. Gyógyszer nélkül ez az adat akár 9-10 is lehet. Ez egyébként azért veszélyes dolog, mert később, 40-50 év körül növeli a szívinfarktus és egyéb szívproblémák esélyét. Sajnos Peti több idősebb rokona szívinfarktusban halt meg, és elég fiatalon…

Ezek miatt már alapból óvatosabban étkezünk mióta összeházasodtunk, próbálunk nem túl zsíros dolgokat enni, és mint tudjátok, sokat is fogytunk kb. 2 éve, ami szintén csökkenti a kockázatot. Peti heti rendszerességgel jár futni itt a környéken, illetve együtt is el szoktunk menni edzeni. Nyáron viszont kipattant az ötlet Peti fejéből, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk azt, hogy nem eszik semmi állati eredetű készítményt. Nincs tej, tojás, joghurt, tejföl, sajt, felvágott, máj, hús, vaj, stb… Tudniillik koleszterin minden olyan ételben található, ami állati eredetű.

Először nem igazán lelkesedtem az ötletért. Meg aggódtam is. Valahogy belénk van építve (vagy nevelve?), hogy húst enni kell. Mintha anélkül nem lehetne élni. Az alap ötletet rengeteg utánajárás és tervezés követte. Peti számtalan vegán, ill. koleszterin-problémás oldalt olvasott át, orvosilag alátámasztott véleményeket nézegetett, tippeket, történeteket arról, hogy ki hogy csinálja és egyáltalán: van-e értelme.

Nyáron sokat beszélgettünk erről és arra jutottunk, hogy adunk egy esélyt a dolognak. Fél év. Szeptembertől elkezdi, csináltat egy vérképet előtte, aztán utána is. Ha érdemi változás látszik a koleszterin-szintjén, akkor elképzelhető, hogy vegán is marad. Ha nem, vagy csak kevés, akkor még kitaláljuk. Azzal itt még kiegészíteném, hogy azok a termékek, amik “nyomokban tejet, tojást, stb. tartalmaznak”, azok nem estek ki a listából.

Pár dolog, amiért első hallásra aggódni/felháborodni szoktak az emberek, ha ezt meghallják:

Mit fogsz akkor enni?
A húson és tejtermékeken kívül elég sok lehetőség van még. Zöldségeket főleg, de ezek is maradnak: krumpli, rizs, tészta (tojás nélküli). Hüvelyesek, magfélék. Ráadásul a tojásnak csak a sárgájában van koleszterin, így a fehérjét eheti. Így lehet csinálni “hamis” rántottát pl. Főzelékeket, szószos tésztákat, rakott/sült/párolt zöldséget. Zöldségfasírtot, töltött zöldségeket, édes tésztákat (pl. mákos, grízes). Meg gyümölcsöket. Ráadásul a tejet sokféleképpen lehet helyettesíteni, rizsitallal, zabitallal, így a legtöbb tejjel készülő finomság is maradhat az étlapon: tejbegríz, puding, stb.

Hogy fogod kibírni?
Simán. Elhatározás kérdése. Ha meg az egészségedről, vagy (kissé eltúlozva) az életedről van szó, úgy még könnyebb betartani.

Hogyan fogsz elég fehérjét bevinni?
Most őszintén. Te, aki ezt kérdezed, te magad odafigyelsz arra, hogy elég fehérjét vigyél be egy nap? Ezt csak mellékesen kérdezem. Egyébként sok zöldségnek magas a fehérje-tartalma, az olajos magvaknak pedig még magasabb. Tápérték-táblázatot is nyomtattunk, hogy legyen honnan ötletet meríteni.

Miért?!
És itt szoktuk elmesélni azt, amit már nektek is leírtam a koleszterinről és a szívről. Megnyugtatlak, semmilyen szintű vallási (vagy természetvédelmi) ok nincs mögötte.

Most van egy hete, hogy vegán kosztot kell főznöm, illetve vásárolnom. Eddig minden rendben ment. Még ki kell tapasztalni miket lehet készíteni, hogy ne legyen unalmas. Reggelire és vacsorára pedig pár olyan dolog is bejött, amit eddig Peti nem igazán evett: zabkása, müzli, lekváros kenyér. Rendeltünk tökmagot és szotyit is, ami 1-1 ételre rászórva változatossá teszi azt. Ezeken kívül most több zöldséget, gyümölcsöt eszünk, ami szintén jót tesz. A szóját pedig ha lehet megpróbáljuk elkerülni. Ezt az egészet nem úgy akarjuk csinálni, hogy minden húsfélét szójás utánzattal helyettesítünk, hanem úgy, hogy másra cseréljük.

Utolsó apróság: mint az elején említettem én sem és a gyerekek sem álltunk le így, ahogy Peti. Főleg Lauránál még nagyon fontos, hogy mindenféle étellel megismerkedjen. De Dávidnak is előszeretettel csinálok bármi “állatit”. Rám eddig olyan hatással volt a dolog, hogy kevesebb húsfélét eszem, mert magamnak nem mindig van kedvem külön főzni, és akkor már esélyes, hogy megeszem én is azt, amit Petinek csináltam. (Dávid az oviban eszik, Laurának pedig amúgy is külön kaját készítek.)

A továbbiakban ha érdekel titeket. megosztom hogy állunk ezzel a dologgal és hogy mi lett az eredménye. Addig is kellemes őszt (végre pulcsis idő!) és további szép napot!

Posted in Everyday life, Storytime | Tagged , , , , , | Leave a comment

6 apróság, amitől falra mászok

Vannak a világban a nagy, fontos dolgok. Meg vannak az apróságok, amik vagy kisimítják, vagy megrángatják az idegrendszeredet. A sokadik ilyen esetnél elkezdtem összeírni mik azok a dolgok, amik a másodperc tizedrésze alatt úgy felidegesítenek, hogy elfelejtem hova indultam. Biztos van még mit hozzáírni a felsoroláshoz, de nekem ezek azok a dolgok, amik biztosan szerepelnek a toplistán.

1. Lecsúszós zokni:
Felöltözöl, indulsz felvenni a cipődet, a zoknid pedig csúszik le a sarkadon. Megigazítod, mész tovább, erre megint. Felveszed a cipőd, gondolva, hogy majd az segít. De nem. Ahogy sétálsz a cipőben a zoknid ugyanúgy vándorol lefelé, egész addig, amíg már azon taposol, a sarkadat pedig kikezdi a cipőd.

2. Bevásárló kocsi, ami külön utakon jár:
Szerencsére már majdnem mindenhol megszüntették az apróval kiváltható kocsikat. Nincs is annál felemelőbb, mint mikor bankkártyával tervezel fizetni, de apró kellene a kocsihoz… Viszont 10-ből 8 esetben a négy kerékből legalább egy akad, így ha egyenesen mész, jobbra kanyarodik. Ha balra mennél, akkor pedig megáll. Vicces, mikor a parkolóban jön valaki az általad használt bevásárló toligáért és megkérdezi, hogy jól gurul-e. Persze, csak nem arra, amerre kérem.

3. Menekülős táska:
Szóljatok, ha csak én vagyok így. De én táskát kétféleképpen hordok. Vagy mindkét vállamon, vagy ha egy pántja van, átrakom a fejemen, hogy a táska a hátam mögé kerüljön. Egyszerűen idegbajt kapok attól, ha séta közben lecsúszik a pánt. Főleg olyan esetben, mikor jönnék ki a kapun teli kezekkel, vállamon a táska és paff. Már nincs ott, hanem lecsúszott a karomra, ezzel kiütve a kezemből a többi cuccot.

4. Az az egy hajtincs:
Tudjátok, ami túl rövid ahhoz, hogy elcsatold, de túl hosszú, hogy ne zavarja a látásod. Mikor pedig végre azt hiszed megszabadulsz tőle (mert egy percig ott marad a helyén), alattomosan megint a látóteredbe csúszik.

5. Zsebek:
Az egyik kedvencem, mikor főzés közben a pulttól el szeretnék menni a főzőlapig (kb. fél méter), de hirtelen valami visszaránt. A zsebem beakadt a fiók fogantyújába. Persze ha direkt akarnám, nem sikerülne ilyen precízen.

6. Fülhallgató:
Végre elindítod kedvenc zenédet, örülsz, hogy nem zavar benne senki. Aztán egy véletlen mozdulat és a kezed (vagy a kilincs!) beakadt a zsinórba, és már ki is tépte a füledből. Mindkettőt egyszerre. Mire összeszeded a földről a lógó alkatrészeket már el is múlt a varázs.

Remélem legalább egy halvány mosolyt csaltam az arcodra, ahogy felidézted, mikor veled is megtörtént valamelyik. Ha pedig hozzátennél a listához, kíváncsian várom! :)

Szép napot!

Posted in Everyday life, Things | Tagged | Leave a comment

A 30 napos kihívás

Az egész a véletlen műve. A facebook dobott fel egy hirdetést, a “30 napos saját testsúlyos kihívás”-t. Nem rögtön kattintottam. Nem szoktam szeretni az ilyet, mert rád akarnak sózni valami csoda módszert, amivel tökéletes alakod lesz edzés nélkül, meg hasonlók. De azért legalább a videót megnéztem kíváncsiságból. A dolog lényege az, hogy az e-mail címed megadása után a következő 30 napban minden nap kapsz egy 15-20 perces videót, ami az aznapi edzést tartalmazza. Kis bemelegítéssel, nyújtással, jó tanácsokkal. Az illető fb oldalát itt találjátok: Szászhegyessy Zita.
Korábban írtam, hogy mennyire nagy kihívás nekem valamit végigcsinálni. Így hát challenge accepted, belevágtam. Íme a gondolataim minden napról, amíg az edzés tartott:

  1. nap: Lelkesen álltam neki, Dávid az egyik szobában aludt, Laura a másikban. Furcsa, de kellemes volt olyan izmokat megmozgatni, amiket már 1,5 éve nem használtam. (A terhesség és Laura megléte miatt főleg, de amúgy sem szántam ilyenre időt.)
  2. nap: Előtte lépcsőztem kicsit a gépemmel, de 10 perc után Laura fölkelt. Így mellettem nézelődött, amíg megcsináltam a tornát.
  3. nap: Sikerült lebetegednem, így nagyon erős volt a kísértés, hogy inkább filmet nézzünk… De sikeresen túllendültem ezen, hiszen csak 15 percről van szó! Épp egy jó kis izzadós kardió rész volt, úgyhogy a megfázásomnak is jót tett.
  4. nap: Hasizom. Bár nehezebb edzésnek volt beharangozva, örömmel vettem észre, hogy végig tudtam csinálni kimerülés nélkül. Ja, és ma megtanultam, hogy létezik olyan, hogy hasprés állva!
  5. nap: Nem lövök le minden napot, hogy épp mit edzettünk, de a mainak nagyon örültem. Kellemesen megerőltető volt, és nagyon emberi, ahogy Zita is elfárad. Várom a holnapot!
  6. nap: Az a jó a 15 percben, hogy ha elhatározod magad, akkor tényleg bármikor belefér. Ma például nem volt kedvem előtte máshogy bemelegíteni, de a 15 percet végigcsináltam, és jól is esett.
  7. nap: Vegyesen több testrészt edzettünk, nagyon élveztem. :)
  8. nap: Kicsit szerencsétlenül alakult, mivel csak hajnali 1-kor jutottam oda, hogy megcsináljam, de szerencsére csak nyújtás volt, így senkit nem ébresztettem fel…
  9. nap: Végre! Egy küzdelmes edzés :) ennek ellenére megcsináltam és nagyon jó érzés volt! Most délután tettem bele az időmbe, így az este szabad.
  10. nap: Egy harmad! A mait is délután csináltam, mert este program lesz. Izzasztó kardió volt, súroltam a határaimat, de megvan.
  11. nap: Ma egész nap esküvőn leszünk, így reggelre raktam az edzést, amíg a család aludt. Az egyetlen negatívum, hogy fülhallgatóval kellett szerencsétlenkednem…
  12. nap: Annak ellenére, hogy csak pár órát aludtam a lagzi miatt, ma sem hagytam ki. Tetszett, hogy valahogy megtalálja az egyensúlyt a “nem tudom megcsinálni” és a “sima ügy” között. Ha már az utóbbi két nap étkezésére nem figyeltem, legalább ezt nem hagytam ki.
  13. nap: Plusz hajtóerő, hogy tudom, hogy csak akkor vagyok hiteles, ha végigcsinálom. Ez a mainál sokat segített, mert intenzíven edzettünk hasra, és a felénél kicsit kétségbeejtő volt. Aztán eldöntöttem, hogy nem hagyom magam. Remegve, küszködve, de megvan a mai is :)
  14. nap: Kicsit ellankadt a lelkesedés, a mai elég nehéz volt, főleg, hogy Dávid is egyszer megszakította (kiment mosdóba) és úgy kellett folytatnom. Ráadásul a tegnap után izomlázam is van.
  15. nap: Mára úgy látszik túllendültem a kedvetlenségen, az edzés előtt egy plusz rövid edzést csináltam az eddigi kedvenc (vagy mondhatnám úgy, hogy leghatásosabbnak érzett) gyakorlatokból. Aztán a mai adagot is hozzáraktam. :)
  16. nap: Nyújtás. Kicsit hiányzik az edzés, de a szervezetem hálás a pihenésért.
  17. nap: Nehezen kezdtem neki, mert nem otthon voltunk, de aztán (mondván csak 15 perc) megcsináltam. Kiderült, hogy Laura szereti nézni, ahogy tornázok, nagyokat vigyorgott, mikor a kitörést csináltam…
  18. nap: Ma megint kardió volt, de Dávid fiam is kedvet kapott, így pár percet velem csinálta. Megtanulta a négyüteműt és aranyosan velem együtt örült, mikor vége lett!
  19. nap: Izomlázam van. Viszont ma rávettem a családot, hogy együtt csináljuk a tornát. :) Egész jól ment, de Laura elfáradt és nyűglődött, így Peti járkált vele, amíg én befejeztem.
  20. nap: Kétharmad! Jee! A mai edzés fektetés utánra maradt. Vegyes, nem egy testrészre koncentrált volt. Izomlázam továbbra is van, és asszem holnap a karom is becsatlakozik (2kg-os súlyzókat használok egyébként).
  21. nap: A ma este nagyon vicces volt, Petivel ketten edzettünk és plusz nehezítés volt, hogy nevettetett gyakorlatok közben. :D
  22. nap: Ma elutaztunk, így a táborban kellett csinálnom a 30+ fokos szobában. Sajnos csak a 2/3-a sikerült, mert a gyerekek elfáradtak. :(
  23. nap: Nyújtás (lett volna). Megint rosszul időzítettem, mert Laura már nagyon aludni akart, Dávid meg mesét akart nézni a telefonomon. Csak 6-8 percet sikerült teljesíteni…
  24. nap: Na ma okosabb voltam. Még mindig a táborban vagyunk, de most Laura délelőtti alvása utánra raktam a tornát, ők meg Dáviddal mesét néztek addig. Csak egy ventilátor kellett hozzá, így elviselhető volt a szoba is… Mai nap pipa!
  25. nap: Utolsó tábori torna, holnap este már otthon csinálom a hűvös szobában. Bár a súlyzóim nincsenek itt, két párnával csináltam a gyakorlatokat. Dávid nézett is rám furán :D
  26. nap: Bevallom őszintén, ma nem tudtam megcsinálni. Este 5-9-ig jöttünk hazafelé Balatonról és utána már nem voltam hajlandó…
  27. nap: Ma két edzést vittem végig, mert a tegnapit is betettem a mai elé. Nehéz volt, de “magamnak csináltam”.
  28. nap: Nem szokott így lenni, de nagyon nehezemre esett végigcsinálni. Megvan, kész vagyok, de nagy akaraterő kellett hozzá. Laura közben mellettem nézelődött.
  29. nap: Borzasztó, hogy milyen hatása volt annak az egy kihagyott napnak. Mármint a hozzáállásom tekintetében. Nem volt könnyű, de meg akartam csinálni, így megcsináltam.
  30. nap: Vége! Vége? Jobb lenne, ha nem lenne. Annyira motivált az, hogy minden nap megcsináljam! Ezek után biztos többször lesz kedvem itthon edzeni :)

Az egyik dolog, amit eredményezett a kihívás, hogy újra megéreztem mennyire szeretek mozogni! Sokan nem tudjátok, hogy régen hip-hopoztam és mióta abbahagytam, hiányzik a rendszeres edzés. Másrészt az önbizalmam is nőtt, harmadrészt a ruháim kényelmesebbek.

Annyi kiegészítés azért hozzá tartozik, hogy az étkezésre is odafigyeltem (kalóriát számoltam), és ez idő alatt 1-1,5 kg-t fogytam.

Nem is húzom tovább, zárásképp csak ennyi: mindenkinek ajánlom a dolgot, aki akar időt szánni mozgásra, de inkább otthon, vagy annak, aki azt hiszi magáról, hogy képes a végéig kitartani. Kihívlak!

Zita egyébként nem csak ezt működteti, hanem egy 90 napos kihívást és egy coaching programot is, a Momentumot. Ha érdekel a dolog, mindent megtaláltok a facebook-on vagy a saját honlapján.

Ja és nem, nem fizetett hirdetés volt, saját boldogságomra csináltam ;)

Posted in Everyday life, Storytime | Tagged , , , , , | Leave a comment

Rossz anyák

SPOILER ALERT!

Elég sok filmet megnéztünk már Petivel az évek során. Sajnos úgy tűnik, hogy a 2010 után készült “eredeti” (nem regény alapján készült) filmeknek egyszerűen nincs happy endje. Vagy olyan van, ami nekünk nem tetszik. Ez már a sokadik eset, pedig mindig reménykedünk, hogy máshogy lesz.

A héten néztük meg a Rossz anyák (Bad moms) című 2016-os vígjátékot. Nagy vonalakban annyi, hogy a főszereplő kétgyerekes dolgozó anya ráun az eddigi túlhajszolt életére és elkezd lázadni. Arra hivatkozva, hogy 20 évesen szült és “nem bulizott eleget”, hajnalokig tartó ivászatba kezd. Kiderül, hogy a férje csalja, ezért őt kidobja. Nem megy be dolgozni, nem főz otthon, nem csinálja meg a gyerekei leckéjét, stb. Egy ideig jól érzi ebben magát, felszabadul, aztán a “dráma kiteljesedése” az a pillanat, amikor a lánya a fejéhez vágja, hogy rossz anya, mert önző módon él.

Ha nem nézted meg, de van kedved, akkor talán nem kéne tovább olvasnod, hiszen a történet elég sok kulcspontját elárulom. Ha már láttad, akkor pedig kíváncsi vagyok egyet értesz-e velem.

Na most, egyrészt a szereplők: A főszereplő nem tud nemet mondani (pl. a főnökének), mindent bevállal, mindenhova autóval viszi a két gyerekét, miközben a férje otthonról telefonon ad tanácsot 1-2 kuncsaftnak (ez a munkája), aztán filmet néz és sörözik estig. Két barátnője lesz a film során. Egyikük 4 gyerek anyukája, a férje totálisan leuralja, mondván a gyerekek a nő dolga, neki kell mindent megoldani. Másikuk elvált, azóta fűvel-fával kavar, egy tinédzser fia van, akihez totálisan nincs kedve, csak ad neki egy kis pénzt néha és le van tudva. Nyilván a film készítése szempontjából fontos volt, hogy viszonylag ellentétes szereplők legyenek, de azért álljunk meg egy pillanatra. Senkit nem akarok lenézni. És biztos vagyok benne, hogy rengeteg ilyen család van. De ezek olyan folyamatok eredményei, amik évek alatt alakulnak ki! A főszereplő férje már hónapok óta csalta a másik nővel. Ebből mit tudhatunk meg? Hogy nulla kommunikáció, nulla szerelem van köztük. Ez már az eltávolodás következménye. A 4-gyerekes anyukáéknál pedig úgy van mintázva, mintha náluk a házasság csak azért lenne, hogy a gyerekeket ellássák, de amúgy a férj tekintélyből várja el a tiszteletet magának, meg azt, hogy az asszony kiszolgálja. Az elvált nőci pedig totál zakkant, szeretethiányos.

Szerencsénkre azért ahogy a film halad előre, látszik némi jellemfejlődés az emberünkben. Például a képesség, hogy nemet mondjon a főnök idétlen kéréseire. Meg hogy kiálljon a lányáért az SZMK vezetőjének nyomása alatt. (Aki szintén egy szomorú életű nő, csak fenntartja a tökéletesség látszatát.) Sőt, a gyerekei megtanulnak leckét írni, mert az anyjuk már (hál’Istennek) nem hajlandó megcsinálni helyettük.

Na és akkor itt lép a képbe az, ami számomra nagyon szomorú volt. Egy “szexi özvegy”-nek nevezett pasi kezdi csapni a szelet a főszereplőnknek. Néhány napra rá betoppan a férje is, aki vissza akar jönni, mert hiányzik neki az élete. Beleegyezik, hogy elmennek párterápiára, ahol a néni a következőkkel indít: Minden házasság megmenthető. Na, gondoltam, végre egy kis rendrakás ebben a katyvaszban. Gondoltam, biztos ezután elindulnak a jó úton, aztán kiderül a másik pasi, az lesz a dráma, de aztán azon is túl lesznek. De nem. Jól összevesztek a néni szeme előtt, aki erre mit mond?: “Emlékeznek mit mondtam az elején? Na ez magukra nem igaz. Váljanak el.” Mi? Most miért? Mert első alkalommal összevesztek? Mert maguktól nem tudták megoldani a konfliktust? Hát milyen terapeuta az ilyen?

És hogy mit vártam volna? Azt, hogy a férjével rendbe rakják az életüket. Hogy megtanuljanak megküzdeni a kapcsolatukért. Hogy a férje összeszedje magát és beszálljon a feladatok elvégzésébe. Hogy végre őszintén beszélgessenek és megtalálják azt a valakit, akibe szerelmesek voltak valaha. Tudom, a fejemhez vágnátok, hogy naiv vagyok, hiszen a valóságban ez nem így megy, meg hogy van az a pont, ahol… De ezért elszomorító.

És hogy mi lesz a 4-gyerekes szülőkkel? Az anyuka veszi át az uralmat a férje felett, gyakorlatilag bébiszitter-szolgát csinál belőle. Hát ezt sem díjaztam. Szánalmas…

A film legvégén 2 dolog viszont ellensúlyozta picit ezeket. Egyrészt az elvált anyuka végre megmondta a gyerekének, hogy szereti és elmegy a meccsére, sőt, ebédet is főzött neki. Erre a srác a nyakába borult, mert végre nem csak a kiszolgálást kapta, hanem az anyukája személyét. Az SZMK elnöke pedig végre őszintén beszélt a főszereplőnek az életéről, hogy milyen rosszul érzi magát, kibékülnek és összebarátkoznak.

Összességében nehéz megmondanom tetszett-e a film. A gyerekekkel kapcsolatos poénok viccesek, de sajnos nem adnak hozzá eleget. A “happy end” szerintem bizonyos szempontokból nem is boldog. Ott vannak a gyerekek, akiknek hiányzik az apjuk. Ott van a (volt) férj, aki elég nyomorult állapotban van, mert ilyen életvitellel nem lesz neki jobb. És a 4-gyerekes anyuka, aki most élvezi, hogy ő a főnök, de hosszútávon szerintem ez mérgező és a pasi nem fogja sokáig húzni mellette.

Ha ti is láttátok, kíváncsi vagyok a véleményetekre! Tetszett? Mit csináltatok volna másképp? Vagy szerintetek így volt a “legjobb”?

További szép hetet!

Posted in Storytime | Tagged , , , , , | Leave a comment

Esküvő és ami utána jön

Gondolom ti is észrevettétek, hogy megindult az esküvő szezon. A facebook is tele van vele, na meg az instagram. Mi eddig egyen voltunk, még lesz kettő a nyáron. Odafelé menet Petivel nosztalgiáztunk az esküvőnk napjáról, hogy nekünk hogy telt, mit csináltunk meg hogy készültünk. Ilyenkor az ember hajlamos irigykedni, hogy de jó is a párnak, ami történik velük. Hogy milyen szép az “ifjonti lelkesedés”, meg milyen romantikus, ahogy egymásra néznek. De nem erről szeretnék írni. Sőt, szerintem túl nagy a felhajtás körülötte. Olyan, mint az újszülött fotózás. Az emberek nem sajnálnak 10-20 ezer forintokat kiadni rá, pedig a gyerek fejlődése, ahogy egyre okosabb, ügyesebb lesz sokkal izgalmasabb, mint egy mozdulatlan, alvó apróság. Az esküvő mindennek csak a kezdete. Nagyon szép, jó esetben romantikus élmény marad. De sosem kezdeném elölről. Mert ami utána jön sokkal fontosabb és kalandosabb. És most nem a konfliktusokra és azok megoldásaira gondolok, vagy az együtt átélt élményekre, bár ezek is a részei.

// Kedves barátok, akiknek közeli ismerősei fognak most házasodni! Kérlek, legyetek megértőek! A párok az esküvő után hajlamosak kicsit elzárkózni mások elől, élni az új világukban, felfedezni milyen az új életük. Ezért elő fog fordulni, hogy a barátok egy ideig nem lesznek olyan fontosak, bármennyire is azt ígérték, hogy nem úgy lesz. Ez természetes, ne haragudjatok rájuk emiatt! Mikor mi összejöttünk Petivel alig maradtak barátaink… nekem pl. nem volt lánybúcsúm sem, részben emiatt. Szóval kedves barátok, várjátok ki az időt, amíg kicsit az újdonság ereje alábbhagy. Lesz ez még sokkal jobb, nem kell a pár orra alá dörgölni, hogy elhanyagolnak titeket. Higgyétek el, nekik is nehéz az egyensúly. //

Miután elkezdtük közös életünket Petivel, a kapcsolatunknak több szálon kellett fejlődnie. Egyrészt, egyénileg. Mindkettőnk a maga személyiségében szélsőséges volt. Egy barátunk nemrég röhögve mesélte, hogy eleinte velem nem volt semmilyen kapcsolata, mert mindig Peti beszélt (ő viszont sokat), míg én csak csöndben ültem velük együtt. Persze az alapvető jegyeink nem változnak (még mindig Peti beszél többet), de már megszólalok, kezdeményezek én is. Ehhez jön még az évek alatt fel-felbukkanó rossz szokások, rossz beidegződések legyőzése. Rájöttök, hogy igenis meg kell változni dolgokban ahhoz, hogy a jó kapcsolat megmaradjon. Nem csak önfeláldozásról beszélek, hanem a személyiség olyan fejlődéséről, ami ahhoz kell, hogy “felnőttebb” ember legyél. Mondok példát is. Életem nagy küzdelme befejezni dolgokat. Elkezdeni nagyon lelkesen tudom, meg az első 30%-ig csinálom is gőzerővel. De ha egyszer hagyom magamnak, hogy (hosszabb) szünetet tartsak, akkor egyre nő az esély, hogy sosem lesz befejezve. Kis lépésekben kezdtem változtatni rajta. Rövid ideig tartó dolgokkal, aminek hamar a végére tudtam járni. Minél többször sikerül, annál könnyebb a következőnél is kitartani a célig. Aztán ott vannak a háztartással kapcsolatos skill-ek is. Mielőtt összeházasodtunk nem tudtam főzni, rendesen mosogatni, ruhát még életemben nem mosattam ki géppel, stb. Nyilván sokan vagytok, akik ezekre már hamarabb is képesek vagytok/voltatok, de nekem ezeket is így kellett megtanulnom. Ott van még a pár testi kapcsolata is. Remélem nem meglepő, ha azt mondom ez sem megy az elejétől kezdve jól. Idővel meg kell tanulni, hogy kinek mi jó, mi nem. Aztán az évek alatt egyre jobb lesz és majd nevetve emlékeztek vissza milyen volt eleinte. Természetesen a gyerek érkezése is megbolygatja azt a valamennyire már felépített közös életet, amin annyit dolgoztok, de szándékosan nem erre akartam hangsúlyt helyezni.

Emellett házasként meg kell tanulni az életben együtt haladni. Hogy az egyikünk teljesen a másik mellé álljon, amikor döntéshelyzet van. Ne mondjon a másikról bántó dolgokat másoknak. Mert a házasság olyan kapcsolat, amiben már nem ketten vagyunk, hanem egyként kell gondolkozni. Olyan egységként, amiben két különböző ember van, de közös úton haladnak. Aztán ha útelágazáshoz érkeznek, akkor együtt kell dönteni, hogy melyik irányt válasszák. Ez igaz a lakhatásra, a munkára, a gyerekvállalásra és a gyülekezeti életre is. Eddig a nagyobb döntéseinknél csak akkor tettük meg a következő lépést, ha mindketten rábólintottunk. Volt, hogy ez sokáig tartott, de megvártuk.

És az egészben a legszebb (és néha legnehezebb) dolog, hogy mindezt együtt élitek meg. Ti lesztek az elsők, akik a párotokon észreveszitek, ha valamiben fejlődött. És persze (remélem) ti lesztek a legbüszkébbek is rá! Aztán ott van az is, hogy nektek kell a legőszintébbnek lenni a másikkal. Nincsenek titkok. Aprók sem. Akkor marad tiszta az egység, ha tisztaként, szentként tekintünk rá. Akik már egy ideje olvassátok a blogot, tudjátok, hogy keresztények vagyunk és hiszünk Jézusban. Úgy hisszük, hogy ahhoz, hogy a házasságunk működjön és helyrehozzuk, ha valami nem jó, az Ő segítségét kérhetjük és meg is kapjuk. Úgyhogy igyekszünk így is tenni :)

Kívánok mindenkinek szép nyarat és finom esküvői menüket!

Posted in Everyday life, Wonders | Tagged , , , | Leave a comment

Megkezdett projektjeim | 2. rész: Mit csinálok egész nap?

  • Mit csinálsz egész nap?
  • Nem unatkozol?
  • Hogy bírod?
  • Nem rossz otthon?

Ezekre a kérdésekre próbálok ma választ adni, remélem sikerül. Laura miatt októbertől nem dolgozom, hanem itthon vagyok GYED-en. Persze más az, amikor ovi van, mert délelőttől délutánig nem hallgatom azt, hogy “Anyaaa!”, de alapvetően azért ugyanúgy telik a nap… De hogy is?

Hónapokig próbálkoztam azzal, hogy a hetemet beosszam. Ezeket kell csinálni: mosás, teregetés, száraz ruhák behajtogatása, elpakolása, edények a mosogatógépbe be, aztán abból ki, takarítás (4 szoba, 1 konyha, 2 fürdő), általános rendrakás, főzés, babaétel készítés, mosogatás, nagybevásárlás, szemét kivitele. Ehhez jön még a kert: fűnyírás, gazolás, gyümölcsök leszedése.  Először arra gondoltam minden nap egy helyiséget takarítok ki, így nincs az az érzésem, hogy félbehagytam. Ez nem lett volna rossz ötlet, de csütörtök-péntek magasságában már nem volt kedvem takarítani, így általában az a két szoba elmaradt. A mostani rendszer szerint hétfőn rendet rakok az egész házban, locsolok, és a szobákat (2 háló, folyosó, nappali) kitakarítom, hogy rendben legyenek. Marad a konyha és a fürdő. Ha van még időm, kedvem, akkor aznap kiporszívózom ezeket, hogy csak a “vizes” munka maradjon. Persze általában úgy alakul (ez valamilyen természetfeletti csoda), hogy pénteken megint rendet kell raknom, mert a dolgok szanaszét vannak… Eleinte hétfőn mostam a ruhákat, de sajnos nem jó, mert hétfő az egyetlen nap, amikor lehet tüzet rakni a környéken, így többször jártam úgy, hogy kiteregettem és minden füstszagú lett… Szóval kedden egész nap mosok (egy adag kb. 70 perc), általában 4-5 adag jut minden hétre. A teraszon nagyon gyorsan megszáradnak, így csütörtökön szoktam (néha pénteken) leszedni, összehajtani és elrakni. Múltkor megnéztem, a leszedés 5-10 perc között van, a hajtogatás 10-15 perc, összesen így kevesebb, mint fél óra alatt megvagyok vele. Hogy meggyorsítsam, a zoknikat párban teregetem, az ingeket pedig már fogason szárítom meg, így csak átakasztom a helyére, ha száraz.

A maradék két helyiséget (konyha, fürdő) szerdán vagy csütörtökön csinálom meg. Elég szabad kezelem a dolgot. Főzni hétfő/kedd és szerda/csütörtök reggel szoktam, így a hét közbeni ebéd rendben van. Laura ebédjével még nem jutottam dűlőre, de terveim szerint ugyanazon a napokon délelőtt megfőzöm neki, és utána 2 napig jó. A nagybevásárlást online intézem, azt bármikor napközben tudom csinálni. Nem kell a gyerekeket cipelni magammal hozzá és annyi időt szánhatok rá, amennyit nem szégyellek. Ráadásul látom kb. mennyibe fog kerülni, hogy mi fér még bele meg mi nem.

A kert egyelőre még nehéz ügy, mondhatnám úgy is, hogy szerkesztés alatt áll. A fűnyírás nem lehetetlen úgy sem, hogy két gyerek az udvaron van (csak most nagyon melegben semmi kedvem hozzá), a gazolással pedig nem vagyok jóban, de muszájból az is meg szokott lenni idővel. Ezeket olvasva eszetekbe juthat a kérdés: És Peti nem csinál semmit? A kérdés jogos :) Dehogynem. Sokszor ő nyírja a füvet, a kertet is szereti gondozni. Ha megkérem valami speckó feladatra, azt is meg szokta csinálni. De úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy ha jut rá az én időmből, akkor az ő idejéből nem szeretném elvenni, inkább használja arra, ami fontos: rám és a gyerekekre. Ha majd újra dolgozni fogok, akkor új beosztást kell csinálni, de addig miért ne? Úgy látom, hogy ez nekem nem teher, viszont megkönnyíti az életünket. Ahogy látjátok, a hét elején próbálok amennyit csak lehet belesűríteni 1-1 napba, hogy a hét vége felé már ne legyen szinte semmi.

És a kérdésre a válasz: nem rossz itthon. Sőt, elég pihentető tud lenni. Úgy osztom be a feladataimat, ahogy épp jónak látom. És néha nincs is dolgom! Csak fetrengek a gyerekekkel, vagy autózunk, homokozunk… Nagyszülőkhöz, barátokhoz megyünk, ha úgy alakul. Ribizlit eszünk a bokorról vagy versenyeztetjük az autókat a kerítés mellett. Kihasználom a szabadságot, amit ez az időszak ad, mert nem tart örökké. ;)

Posted in Everyday life, Little Ones | Tagged , , , , , | Leave a comment