Képzelt beszélgetés a 16 éves önmagammal

— Anna most elérhető. —

S/W Ver: 85.97.CDP
Halihow!

IMG_20171007_113812
Szia! Mi újság?

S/W Ver: 85.97.CDP
Minden okés. Veled? Milyen az élet 2018-ban? Milyen érzés 26 évesnek lenni? Még leírni is fura…

IMG_20171007_113812
Haha :) ugyanolyan, mint 25-nek. Telnek a napok, jól vagyunk.

S/W Ver: 85.97.CDP
Vagyunk??? Akkor van férjed?

IMG_20171007_113812
Igen :)

S/W Ver: 85.97.CDP
És? Ő az igazi?

IMG_20171007_113812
Fura kérdés! Persze!

S/W Ver: 85.97.CDP
Ki az?

IMG_20171007_113812
Nem hiszem, hogy el kéne mondanom…

S/W Ver: 85.97.CDP
Miért? Ismerem?

IMG_20171007_113812

S/W Ver: 85.97.CDP
TUDTAM! Nemrég volt Petivel ez az eset.
És hát tudtam, hogy nem ő lesz az, ezért is mondtam neki nemet.
Ő is ismeri?

IMG_20171007_113812
Többet nem mondhatok.

S/W Ver: 85.97.CDP
Valamit csak mondhatnál róla.
Végülis… tudnom kell hogyan ismerjem fel. ;)

IMG_20171007_113812
Tudni fogod :) Na jó. 3 dolgot elárulok.
Barna haj, kék szem, ifi.
De mást nem mondhatok.
Elrontja a mókát :P

S/W Ver: 85.97.CDP
Ejnye de kárörvendő vagy, neked könnyű, már nem vagy egyedül.
Na jó… és mivel foglalkozol? Befejezted az egyetemet?

IMG_20171007_113812
Nem, azt nem…Úgy alakult, hogy abbahagytam.
Most épp itthon vagyok Gyes-en.

S/W Ver: 85.97.CDP
Na neee, gyereked is van?!

IMG_20171007_113812
Kettő :)

S/W Ver: 85.97.CDP
De én nem szeretem a gyerekeket!

IMG_20171007_113812
Másokéért én sem vagyok oda. De a sajátod egész más!
Majd meglátod :) a foglalkozásom is legyen inkább titok.
Nem akarlak befolyásolni.

S/W Ver: 85.97.CDP
Én gépészmérnök szeretnék lenni.
A BME-re fogok felvételizni.
Nagyon jól megy a matek meg az angol, a többiből megvagyok…
Nemsokára érettségi!
Félek tőle, hogy nehéz lesz…

IMG_20171007_113812
Ne aggódj, átmész! :)

S/W Ver: 85.97.CDP
Várom már, hogy dolgozhassak. A suli aaannyira unalmas!!

IMG_20171007_113812
Tudom, nem hiszed el, de visszasírod még a sulit. Még a tesiórákat is!

S/W Ver: 85.97.CDP
Ne szivass, olyan biztos nem lesz! Kizárt.

IMG_20171007_113812
:)

S/W Ver: 85.97.CDP
Na de mesélj még valamit! Kíváncsi vagyok.
Megváltozok 10 év alatt? Például milyen a hajam?
Ez egy sarkalatos kérdés! :D

IMG_20171007_113812
Azt tudom. ;) Ha az a kérdés festve van-e, igen.
Mindig aktuálisan úgy, ahogy megtetszik.
Hogy megváltozol-e?
Még szép :)
Nagyon sok dolog egész más lesz, mint ahogy elképzelted.
Persze nem minden.
Például lesz egy házatok a férjeddel, nagy kerttel, ahogy álmodoztál róla.
Szeretni fogjátok egymást jóban-rosszban.

S/W Ver: 85.97.CDP
Rossz? Ugye anyuék jól vannak?

IMG_20171007_113812
Nyugi, minden rendben velük!
Élnek, virulnak, unokáznak.
Jó a kapcsolat is velük.

S/W Ver: 85.97.CDP
Fhúú, akkor jó. :) Tudom, néha nem vagyok velük eleget,
mert sok időt vagyok a szobámban. De szeretem őket!

IMG_20171007_113812
Tudják ők azt :)
Nem is rájuk gondoltam.
Az élet néha nehéz.
A házasság is néha nehéz.
Idővel az ember érettebben kell, hogy gondolkodjon.
A másik rigolyái is tudnak ám idegesítőek lenni :D

S/W Ver: 85.97.CDP
A másik… annyira kíváncsi vagyok ki az!
Jelenleg senki sincs, akit el tudnék képzelni.
Illetve van, de ő nem keresztény…

IMG_20171007_113812
NE! Nem jó ötlet.

S/W Ver: 85.97.CDP
Miért??
Olyan rendes velem.
Még a gyülibe is eljön, hogy megnézze!

IMG_20171007_113812
Nem mondhatok többet.
De ne menj bele a kapcsolatba.

S/W Ver: 85.97.CDP
Hát, úgysem lesz semmi belőle…
Az én külsőmmel…

IMG_20171007_113812
Ugyanmár!
Mi lenne, ha megpróbálnál tenni valamit?
Mondjuk edzeni? Vagy sportolni?

S/W Ver: 85.97.CDP
Járok táncra…

IMG_20171007_113812
Igen, tudom, de kis odafigyeléssel tuti, hogy leadnál pár kilót :)
Én már csak tudom! ;)

S/W Ver: 85.97.CDP
Azt gondolod?…

IMG_20171007_113812
Egy próbát megér.
Viszont lassan mennem kell.

S/W Ver: 85.97.CDP
Jaj, még ne!
Olyan sok kérdésem van!

IMG_20171007_113812
Hidd el, nem jó, ha mindent előre megtudsz!
Hagyd Istenre, hogy végezze a munkát benned!

S/W Ver: 85.97.CDP
De olyan nehéz!
Ez a sok bizonytalanság.
Meg a csalódások…

IMG_20171007_113812
Tudom, de most legalább látod, hogy van cél, ami felé megy az élet!
Ez azért remélem bátorít!

S/W Ver: 85.97.CDP
Igen, egy kicsit.
De olyan érzés, mintha Isten nem értené, hogy ez nekem milyen fontos!
De neked könnyű…

IMG_20171007_113812
Dehogyis könnyű! :)
Csak minden időszaknak megvannak a saját nehézségei.
Már nem aggódom azon, hogy kellek-e bárkinek, viszont nemsokára például új munkahelyet keresek, új szakmát tanulok, és ez elég izgalom erre az időszakra!
A pártalálás is addig tűnik ilyen borzasztó nagy problémának, amíg nincs meg.
Utána azt hiszed minden happy end, de még messze nincs ott a vége.
Jönnek az új akadályok, amikkel meg kell küzdeni.

S/W Ver: 85.97.CDP
Nem hangzik túl jól… :(

IMG_20171007_113812
Az élet szép! :)
Figyelj, nemsokára 27 leszek, mindenem megvan, ami kell és szeretve vagyok.
Nincs miért aggódnod a jövő miatt!

S/W Ver: 85.97.CDP
Hát…
Na jó, akkor egy utolsó kérdés.

IMG_20171007_113812
Igen?

S/W Ver: 85.97.CDP
Mikor találkozunk az illetővel?

IMG_20171007_113812
Jajj megint ez…
Már megtörtént.
De most már tényleg mennem kell.
Vigyázz magadra!

— Anna jelenleg offline. —

S/W Ver: 85.97.CDP
Várj!
Mi!?
Ki az?

 

Advertisements
Posted in Everyday life, Storytime, Thoughts from a forgotten time | Tagged , , , , | Leave a comment

Vegánia

Mint sokan tudjátok, kipróbáltuk a vegán életformát. Igazából nem is többesszámban, mert csak Peti, de mivel én főzök rá (is), ez a dolog mindkettőnkre hatással volt. Szóval a fő kérdések és válaszok:

Jó volt? Igen is, meg nem is. Inkább úgy mondanám, hogy voltak pozitív és negatív velejárói. Rengeteg új étellel ismerkedtünk meg (pl.: csicseriborsó, kókusz-, rizs- és mandulatej, kókusztejszín, padlizsán- és más zöldségkrémek, humusz, tofu, avokádó és különböző babok), bátrabban próbálkoztam, többféle alapanyagból. Például volt, hogy nem krumplipürét csináltam, hanem “ízfokozónak” összefőztem egy kisebb fej karalábéval. Vagy a spenótot nem magában tálaltam, hanem csicseriborsóval dúsítva. (Megmondom őszintén, a tofut egyszer próbáltam, de semmi íze nem volt, és az állaga is, mint a cipőtalp.) Többször volt főzelék, hozzá gombapörkölt. Vagy csak magában, mert Peti nagyon finom főzeléket tud készíteni! Reggelire és vacsorára pedig alternatívaként többféle müzlit vettünk itthonra.

De az új alapanyagok megismerése mellett azért hiányoztak a jó kis túrós, tejfölös ételek. Mármint Petit kivéve azért nem álltunk le teljesen, de félig szolidaritásból, félig mert nem volt kedvem 2x főzni, általában azt ettem, amit ő. A másik nagy hiány a sajt volt. Lasagna, bolognai, sajtos tészta, ésatöbbi. A növényi sajt beszerzéséig nem jutottam el, pedig tervben volt.

Negatív dolog még az volt, hogy másoknak ezt hogy adod be. Úgy értem képzelj el egy vendégséget, ahol ártatlanul csinálnak pl. egy krémes sütit (tojásos piskóta, tejszín a tetején). Többször volt olyan, főleg ahogy jöttek az ünnepek, hogy át kellett lépni a határt. Kedvességből. Vagy mert nem volt más étel.

Ehhez kapcsolódik, hogy gondolom kíváncsiak vagytok hogy mentek végig így az ünnepek. Ha engem kérdeztek, nagyon is egyszerűen! Előre megbeszéltük, hogy mi lesz a menü. Azzal tudtak a szülők segíteni, hogy pár összetevőt hajlandóak voltak kicserélni. Pl. a krumplipüréhez tej helyett szójatejet használtak. Többfajta zöldség volt az asztalon, mint ilyenkor megszokott, ráadásul nagyon finoman elkészítve. Annyi hozzátenni valónk volt, hogy vittünk Petinek egy adag kisütött rántott zöldséget hús helyett és kész.

Pozitív oldalként még fel tudom azt is mutatni, hogy a zöldségek jóval olcsóbbak a hús- és sajtféléknél. A kalóriatartalmuk is jó, és odafigyelve a fehérje bevitel is tartható. Sütve, főzve, párolva is nagyon jók. Fagyasztott, konzerv vagy friss kivitelben.

És hogy mi lett az eredmény? Tulajdonképpen semmi egetrengető. Peti “rossz” koleszterinszintje 0,4-gyel lett alacsonyabb, mint szeptemberben volt. Ez eredménynek számít ugyan, de nem esünk hanyatt tőle. Viszont az alacsony fehérjebevitel meglátszott a vérvételen, úgy látszik nem tudtuk a szintet megtartani hús nélkül.

És akkor ezek után mi lesz? Peti fog enni húst. Sovány, kevésbé zsíros húsokat, halat, és magas hústartalmú felvágottakat. Eszik majd tojást, de csak mértékkel. Plusz próbálunk odafigyelni, hogy az étrendünkben minél kevesebb telített zsírsav szerepeljen összetevőként. A sok zöldség marad, meg a hüvelyesek és babfélék. Visszatérnek a gyümölcsjoghurtok és nem növényi, hanem tehéntejjel (1,5%) issza a kávét. Továbbra is kiiktatva marad viszont a máj, zsír, vaj, kolbász, szalonna és a sajtok nagy része.

Ezek után felmerülhet, hogy volt-e egyáltalán értelme. Részemről a válasz igen, a fenti dolgok miatt. Tapasztalat, új módszerek, idegen ízek, ismert ízek továbbgondolva. Ha még van kérdésetek, kérdezzetek, szívesen válaszolok :)

Posted in Everyday life, Storytime | Tagged , , , , , | Leave a comment

Új év, új kihívások

Nem szokásom fogadalmakat tenni a következő évre, de most arra gondoltam adok neki egy esélyt. Végül is ez nem több, mint célok kitűzése a közeljövőre, ami motiválhat, és adhat egy kis erőt a megvalósításhoz.

Csak 5 pontról van szó. Ez bőven elég egy évre, ha meg is tervezem valósítani.

1. Új szakmát tanulok.
Az elmúlt években nagyon változatos volt, hogy mivel foglalkoztam. Tulajdonképpen majdnem évente váltottam munkát, legyen szó optikusságról, vagy épp gyes-ről. Idénre ez a sok minden azt eredményezte, hogy megint valami újat próbáljak ki. Egyelőre mást nem mondok, de annyit elárulok, hogy egy e-learning képzésről van szó és terv szerint februárban kezdem. Nagyon várom már, és remélem az új szakmán belül fogok tudni elhelyezkedni év vége felé. Majd időközben beszámolok hogy sikerült.

2. Dolgozni kezdek (újra).
Ez kapcsolódik az előzőhöz természetesen, de az is hozzá tartozik, hogy Laurát bölcsibe iratjuk 2 éves kora körül. A pomázi bölcsi szimpatikus, beszéltem 1-2 szülővel, akinek oda jár a gyereke, és azt mondták szeretik. De persze ez azzal jár majd, hogy Laurát be kell szokatni, ami valószínűleg nem lesz olyan könnyű se neki, se nekem. Ettől függetlenül már érzem magamon, hogy rövid időn belül csinálnom kell valamit, különben elbutulok. Kihívásokra vágyom, feladatokra és arra, hogy ne csak otthon legyek. Jöhetnek a kövek rám!

3. Tovább dolgozom a személyiségemen.
Az elmúlt évem többek között arról szólt, hogy sok dolgot megtanultam magamról. Hogy miért vagyok mérges, mi az, ami felháborít, mire hogyan reagálok. Sok esetben kellett szembesülnöm a saját korlátaimmal, a személyiségem gyengepontjaival. Nagyon sokat segített az, hogy megismertük az enneagrammánkat. Bár első hallásra valami keleti vallás szertartási eszközének hangzik, csak a személyiségek típusairól van szó. Mert nagyon jól tudjuk, hogy nem vagyunk egyformák. De mégis egyes típusú emberek miértjei és hogyanjai nem mindig érthetőek. Elsősorban a sajátom volt nagyon érdekes és tanulságos, de Peti megértésében és a vele való együtt élésben is segítség volt.

4. Ápolom a kapcsolatot azokkal, akik fontosak nekem.
Legyen szó Istenről vagy emberekről, közeliekről vagy távoliakról, ez egy nehéz dolog. Mert ha valakit nem keresek, nem hívok fel vagy nem írok neki egy ideig, az nálam nem jelenti, hogy utálom vagy soha többet nem akarok hallani róla. Csak egyszerűen nem csinálom. De meg kell tanulnom erre odafigyelni. Idén már dolgoztam ezen, és megmondom őszintén, kamatozott a befektetett munka. :)

5. Hetente eljárok edzeni.
Nem újdonság, hogy Petivel együtt járunk edzőterembe. Szeptemberben kezdtük, azóta egyet betegség miatt, egyet a karácsony miatt hagytunk ki. Ettől a héttől kezdve visszatérünk és újból nekilátunk. Bár a “beach body” még odébb van, apró változásokat már észrevettem magamon, és ez (is) ösztönöz arra, hogy folytassuk. A másik része pedig az, hogy ez remek alkalom beszélgetni, időt tölteni egymással. Látni a másik fejlődését, kisebb-nagyobb sikereit, összehoz :)

Hát ennyi. Izgalmas lesz ez az év is!

Posted in Everyday life, Things | Tagged , , , | Leave a comment

7 tipp a kellemes karácsonyért

Ma a boltból kifelé menet mosolyogva kellemes ünnepeket kívántam az eladónak, aki ezt nem úgy fogadta, mint vártam. Tulajdonképpen sehogysem, mert miután a blokkot odaadta már levegővé is váltam számára.

Jönnek az ünnepek és egyeseket ez inkább egyre növekvő idegeskedéssel és frusztráltsággal tölt el a “békés, boldog” érzések helyett. Úgy gondolom nem vagyok az a túlizgulós típus, ezért nem egészen értem min stresszelik szét sokan magukat.

Belegondolva azért vannak dolgok, amiket valamiért elvárnak az emberek egymástól, maguktól, legyen az ismerős vagy idegen. Néhány tippet összeszedtem, amik segítenek (nekem biztos, de remélem) neked is, hogy ez az év vége nyugisabb legyen, mint az előző.

1. Aludd ki magad! – A lehető legrosszabb, amit magaddal tehetsz, hogy még az ünnepek alatt sem alszol eleget. Tudom, most egyes anyukák felszólalnának, hogy igen, bezzeg gyerek nélkül még meg tudták tenni. És igen, tudom, hogy mellettük más. De mi lenne, ha egyszer korábban mennénk lefeküdni? Vagy mondjuk a gyerekekkel egyidőben? Senkinek nem fájna, ha az aznap esti sorozat-nézés kimaradna ;) Egy kiadós alvás után pedig máris sokkal több kedved van készülődni.

2. Tölts időt azokkal, akik fontosak neked! – Persze a karácsonyi menü megléte is kardinális kérdés (nem, nem az), de mi lenne, ha még egy köret készítése helyett inkább megkérdeznéd anyukádat/férjedet/stb., hogy hogy van? Ha kivételesen mélyebb dolgokról is szó esne az aktuális időjárás helyett? Csak mondom…

3. Ne a telefonnal foglalkozz állandóan! – Tudom, én is ezt csinálom. Csak megnézem mi történik az instán, facebook-on vagy valakivel üzenetet váltok… De ha már sikerült az egész családot összevakarni egy délutánra, akkor azt a délutánt használjuk arra, amire való: kapcsolatok építésére. Legyen az társasozás, közös program, vagy “csak” beszélgetés. (lsd. 2-es pont)

4. Ne posztolj mindent! – Tudom, büszke vagy a sütidre. Vagy a karácsonyfádra. Vagy a gyereked karácsonyi műsorára. Én is. Sőt, tetszik a tiéd is. De valahogy elveszti a meghittséget, ha még 700 ember látja, nem? Én csak azt mondom a megosztás előtt gondoljunk bele: tényleg mindenkinek meg akarjuk mutatni vagy ezzel megölöm a varázsát?

5. Kapcsolj ki! – Kicsit összefügg az előzőekkel, de fontosnak tartom. Legyen egy nap/hétvége/amennyi időre szükséged van, amikor nem vagy online. Tudom, sokaknak a munkája nem engedi ezt meg. De azért egy karácsonyi kivétel csak belefér, nem? Mondjuk 24-én. Aztán másnaptól megy minden tovább.

6. Ajándékozz egyedien! – Nincs gond a “sablonos” ajándékokkal. Egy tusfürdő+sampon csomag is hasznos és szép ajándék lehet. De ha ilyet választasz, legalább az illetőnek való legyen. Bár szerintem a legjobb olyan ajándékot venni, ami a címzetthez illik. Csak egy apró kapocs legyen a dolog és az ajándékozott között. Ha van kedvenc csokija, akkor azt. Ha kedvenc sorozata, akkor ahhoz kapcsolódót. Ha van gyereke, akkor valami családbarát programot. Ha szeret kreatívkodni, akkor pl. festéket… Szerintem értitek :)

7. Ha nem akarsz sütni, ne csináld! – Annyi mindent csinálunk csak azért, mert “muszáj” vagy “az a szokás”. És ha nincs otthon mézeskalács? Vagy épp nem sütöttél pulykát/kacsát, csak túróstészta van? Kinek akarsz megfelelni? Ki mondta, hogy csak így vagy úgy lehet? A párod vagy a gyerekeid nem fognak rosszabbnak tartani, ferde szemmel nézni rád vagy elkönyvelni szerencsétlennek. Viszont ha a családod egy kipihent, nyugodt tagot kap karácsonyra, az fel fog tűnni nekik. Persze ha mindezekre képes vagy úgy, hogy közben az idegrendszered is megmarad, akkor hajrá!

Ha bármit kifelejtettem volna, de szerinted a listába illik, kíváncsian várom!

Ezúton is nagyon boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Pihenjetek, egyetek-igyatok, nevessetek sokat!

Posted in Everyday life, Things | Tagged , , , , , | Leave a comment

Gondolatok

Elég sok mindenen keresztülmentem, mióta szülő vagyok. Rengeteget változtam, a régi önmagam rám sem ismerne. Nem csak a rossz élményekről van szó meg a nehézségekről. Egyszerűen egy gyerek megléte, nevelése és a vele együtt élés új dolgokat hoz ki a szülőből.

De szerintem a legviccesebb az egészben az, hogy milyen nevetséges dolgok fordulnak meg az ember fejében. Ebből szemezgettem nektek most párat, sűrű elnézések közepette, hogy az előző bejegyzés elmaradt, de mentségemre szóljon, hogy azon a héten én is és Laura is betegek voltunk. Ugorjunk is neki.

„Az én gyerekem a legkedvesebb a világon! Valamit nagyon jól csinálok a nevelésében!” – Megosztotta a másikkal a rágcsálnivalóját, vagy épp megértő volt és mikor betegen feküdtem, nem nyúzott. Aztán eltelik egy kis idő…
„Az én gyerekem hogy lehet ilyen bunkó? Mit rontottam el?!” – Mert épp elmúlt az empátia és valahogy rosszul viselkedett…

„Ide nekem még egy gyereket, elbánok én hárommal is!” – Időnként sikerül nagyon ügyesen eltölteni egy délutánt: játszunk, kézműveskedünk, eszünk-iszunk, mindenki mosolyog, szeretet van. Aztán valami történik és jól összeveszünk.
„Én erre nem vagyok képes, mit képzeltem?”

Aztán ott van az, amikor elalszik a karodban, nézed, ahogy kisimul az arca és békésen szuszog, és azt kívánod bárcsak ne kellene letenni, aludhatna ott melletted az ágya helyett és odabújhatnál hozzá… Aztán megszólal az agy gondolkozó része és tudod, hogy nem akarod beszoktatni magatok közé és különben is, úgy mocorog meg kukacol egész éjszaka, hogy nem is akarod te igazán, hogy ott legyen köztetek…

„Nem élem túl ezt a délutánt.” – Hazaérünk az oviból/bölcsiből és valamiért rossz napja van. Balhézunk, veszekedünk, semmi sem jó. Máskor persze nem így van…
„Már fürdés idő van? De olyan jól érezzük magunkat!”

Ha eleget alszok, jól telt a napom és valahogy minden sikerült:
„Ma milyen türelmes vagyok vele! Máskor is így kellene…”
De persze rögtön másnap eldurran az agyam, mert épp reggel elaludtam, nem volt főzve kávé és a tejet is melléöntöttem. – Vedd fel a cipőt. A cipőt! CIPŐ!…
„A túróba, megint kiabálok… Türelmesebbnek kéne lennem.”

Mikor a gyerek először érintkezik a közoktatással, esetünkben a bölcsiben, az anyukának legalább akkora küzdelem a beszoktatás, mint a gyereknek. Mikor először otthagyod még bátorítóan mosolyogsz, bólogatsz magadban, hogy jól teszed, jó lesz neki. De később, főleg, ha épp sírva váltatok el, rád szakad az önvádlás, hogy mekkora szemét vagy, egy utolsó, vacak anya, hogy csakúgy „lepasszolod” a gyereked, hogy magaddal törődj és őt magára hagyod…

De nyugi, ez nálam még az oviban is így van. Időnként, miután reggel elköszönök tőle a csoportszoba előtt és elindulok haza, azon jár az agyam, hogy hogy kiszúrok vele és hogy elrontom az életét. Pedig szereti az ovit! Sőt, emberfüggő a gyerekem, ha lehet ezt így mondani. Többször volt már, hogy mentem érte, és az első kérdése az volt, hogy jön-e valaki hozzánk, vagy megyünk-e valahova. Akik engem kicsit is ismernek, sejthetik mennyire vágyom én arra, hogy minden este vendégeink legyenek… De ő ilyen.

Ott van még az összeveszés is. Az egyik legfurcsább dolog szülőként az, hogy mikor igazán haragszol rá(juk) valamiért és összedurrantok, aztán rád néz a cuki fejével, nem is tudsz rá már annyira haragudni…

Összességében ez az egész olyan, mint egy labirintus. Sosem tudod melyik elágazás után mi jön. Sokszor nem is könnyű emiatt, mert tervezel valamit és teljesen máshogy lesz. Máskor meg összejön. De látni őket felnőni, okosabbá, kedvesebbé válni, elkísérni, ahogy fejlődik a személyiségük és megharcolják a harcaikat – ez az, ami miatt egy szülő sosem adja fel.

Posted in Everyday life, Little Ones | Tagged , , , , , | Leave a comment

Óvodás szemmel a világ

Összeszedtem pár dolgot az ovisokkal kapcsolatban, amit érdekesnek vagy viccesnek tartok. Mert nagyon érdekesek ám! Külön világ az övék… ami kívülről teljesen logikátlannak és értelmetlennek tűnik.

Többek között nem tudnak magukon uralkodni. Ha elönti őket egy érzelem, akkor vége. Nincs más. Meg kell tanulniuk észrevenni például ha mérgesek, mert ösztönösen csak azt érzik, hogy fel akarnak robbanni. Ehhez idő kell, míg kialakul, és sok-sok türelem. El kell nekik mondani, hogy éppen mit éreznek, hogy aztán később is tudatosítsák: semmi gond, csak épp valami felbosszantott. És nem tudnak a nyelvüknek megálljt parancsolni! Ezért is szoktak vicceseket mondani, mert mindent kimondanak, ami eszükbe jut. És ezért idegesítő, hogy mellettük beszélgetni csak igen ritka esetben lehet. Ráadásul a figyelmük is elég gyakran kalandozik, így megesett már többször, hogy próbálta valamelyikünk nagyon szívhez szólóan leszidni, de ő valami teljesen random észrevételt szólt közbe. Pl.: Anya, ott egy madár! vagy Ebéd után kaphatok édességet?…

Az ovisok mindig, minden esetben játszanak. Így dolgozzák fel a nap eseményeit, így értik meg a világot és így lesz nekik izgalmas az időtöltés. Ha figyeled, mikor egyedül játszik, fültanúja lehetsz az aznapi történéseknek. Hogy mit mondott az óvónéni vagy valamelyik gyerek, mit játszottak, vagy ki kivel veszekedett. Vagy meghallgathatod a mondókát, amit tanultak. Valahol olvastam, hogy egy óvodásnak az a “normális”, hogy sosincs egyedül. De nem ám úgy, hogy a szülő ott dekkol mellette. A játékok! Azokhoz beszél, velük történnek az események, így a saját kis világában tölti velük az idejét. Akkor unatkozik, ha semmilyen “képzelt világba” nem tudja épp beleélni magát. Olyankor segíteni kell neki elkezdeni a történetet, és ha belejött, már magától is folytatja. Különben elképesztő milyen fantáziájuk van! Olyan dolgokat el tudnak képzelni, és olyan tárgyakba belelátnak dolgokat, hogy el sem hinnétek. Épp a héten építettünk egy hosszú tornyot, amit felkapott, keresztbe rakott és közölte: ez egy aratógép.

Borzasztóan egyszerű dolgok kiakasztják őket. Szétesett a legóház. Vagy nem megy fel a zokni a lábára (mert fordítva akarta fölvenni). Vagy leitta magát és van egy csepp tea a nadrágján. Icipici dolgokon ki tudnak borulni és mérhetetlen önuralom kell felnőtt részről, hogy ezekre ne ordítás legyen a válasz. Sajnos ez is a fejlődési folyamatuk része. Hogy nem mindig minden úgy van, ahogy szeretnék, és nem minden sikerül elsőre. Talán ezt még felnőttként is nehéz elfogadnunk, hát még gyerekként! Plusz nehezítő tényező, hogy a kézügyességük sem olyan fejlett még, így néha egyszerűen csak ügyetlenek és ez zavarja őket. :)

Ez a korosztály sajátosan jelzi, ha épp lemerült a szeretet tankjuk. Mivel megfogalmazni nem tudja, mindenféle más módon próbálja a szülők figyelmét magára felhívni. Elkezd direkt olyanokat csinálni, amikről tudja, hogy idegesítő. Éjszaka felriad és valamilyen mondvacsinált probléma miatt behív magához (pl. hogy nem tetszik neki az, hogy a szoba közepén van az egyik játéka). Sokat hisztizik felesleges dolgokon csak azért, hogy vele foglalkozzanak. Nem akar megenni dolgokat, vagy egyáltalán semmit nem eszik 1-1 étkezéskor. (Dávidnak a Laura születése utáni fél év volt a legnehezebb. Sok időbe telt neki, míg megértette (vagy elfogadta), hogy már nem csak ő van nekünk. Nem rossz ez neki, szereti a tesóját, de nyilván azért egész más, hogy ha játszani akar velem, akkor nem minden esetben tudok csak rá figyelni.) A jó hírem viszont az, hogy ennyi év alatt már szülőként ki lehet ismerni a gyereket ahhoz, hogy tudd mi segít neki. Például ha együtt esztek valami “vacakot”: chipset, kekszet, akármit. Vagy jól megkergeted és megcsikized. Vagy csak megölelgeted. Vagy elviszed valahova, ahol nagyon jól érzitek magatokat. Kinek mi jön be. :)

Figyelem! Az ovisok mindent elhisznek! Ez nagyon nagy felelősség, mivel nem akarjuk, hogy a lelkük tönkremenjen. Ha azt mondod neki, hogy kap egy fagyit, ha megeszi a zöldséget, akkor ő kérni fogja a fagyiját. Ha azt mondod, hogy éjszaka be kell takarózni, mert a szörny leharapja a lábát, akkor éjszaka visítva fog ébredni, mert megtámadta a szörny. Nem viccelek, volt már ilyenre példa (nyugi, nem mi mondtuk neki). Vagy ha figyelmetlenségből rábólintasz valamire, amit kér, akkor ő teljes bizalommal van feléd, hogy meg fogja kapni. Nagyon vigyázni kell, hogy az ember mit mond. Ráadásul nálunk úgy van, hogy az én szavam szent. De szó szerint értve. Még akkor is, ha ő nincs itthon. Ha mamáéknál van, akkor is szokták mesélni, hogy “Nem, mert anya nem így szokta!” felkiáltással hihetetlenül szigorúan ragaszkodik 1-1 dologhoz. Például: először a pólót kell felvenni, után a gatyát, aztán a zoknit. Mert anya így szokta. Vagy múltkor volt az, hogy Peti épp a sálat akarta ráadni, mikor mondtam nekik, hogy előbb a kabátot kellene összecsatolni, mert a sáltól már nem lehet. Erre Dávid lekapja a sálat a nyakából és kiabál, hogy a kabátot kell összecsatolni, mert ANYA AZT MONDTA! Haha…

Összességében azért hálás vagyok Istennek, hogy nem óvodásként születnek a gyerekek, hanem tudjuk honnan indultak és tudjuk hova tartanak. Minden korszaknak egyszer vége, aztán új kihívások jönnek. :)

Posted in Everyday life, Little Ones | Tagged , , , | Leave a comment

10 dolog, amit nem tudtál rólam

Az előző, komoly hangvételű bejegyzés után lazábbra veszem kicsit a témát. Eszembe jutott pár dolog a múltamból, amit sokan biztosan nem tudtok, és szerintem érdekesnek fogtok tartani. Nem mondhatnám, hogy olyan rengeteg mindennel foglalkoztam, de azért nem unatkoztam :) Kíváncsi vagyok kedves Olvasó, hogy te hány olyat tudsz mondani, amit már tudtál!

  1. Általános 2. osztálytól 8 évig tanultam zongorázni. Elsőtől csak azért nem, mert 1 év kötelező zenei előképző (azt hiszem így hívták) volt. A tanárom azt hitte én leszek a következő nagy zongorista, mert volt tehetségem, de én nem tartom magam eléggé művésznek hozzá. Egyszer elvitt versenyre is, de még helyezést sem értem el, ami nagyon elkeserített. Ne aggódjatok, túl éltem :) Viszont zongorista nem lett belőlem.

    anna-1998-001.jpg
  2. Nagyon szeretek sportolni. Általánosban kézilabdára jártam, kerületi versenyre is mentünk a csapattal. Gimiben röpiztem, de csak rövid ideig, közben viszont hip-hopozni kezdtem, amiben úgy tűnik szintén tehetségem van (volt??), mert versenyszerűen is csináltuk. Országos verseny-fordulót nyertünk duó kategóriában!

    verseny
  3. Utálok orvoshoz menni. Akkor is, ha csak egy papírért kell bemennem, vagy csak vérnyomás mérésre. Egyszerűen ki nem állhatom, és ha lehet, kerülöm. Vérvételnél pedig már befelé menet kinézek magamnak egy alkalmas helyet arra, hogy ledőljek összeszedni a vérnyomáson, mikor kész vagyunk. Peti nem akart hinni a szemének, hogy a rendelő padlóján fekszek. De ha nem, akkor elájulok, kész, paff. Szóval inkább a padló.
  4. Kiskoromban rengeteget utaztam a családdal. Csak egy pár hely, ami most eszembe jut: Izráel, Görögország, Horvátország, Spanyolország, Ukrajna, Anglia, Olaszország. Persze kicsi voltam és szinte semmire nem emlékszem, csak 1-1 számomra nagyon érdekes képkocka maradt meg. Például a görög tengerparton a hatalmas hullámok. Vagy mikor kagylókat gyűjtöttünk. Aztán gimi alatt voltam Lengyelországban (Krakkóban) és Párizsban.

    100_3572.JPG
  5. Egész addig, amíg nem lett sajátom, ki nem állhattam a gyerekeket. Nem viccelek, nem szerettem őket. Gondolom már feltűnt, hogy nem vagyok az az óvónő típus. Persze a mieinket szeretem, ne aggódjatok :) De soha életemben nem dolgoznék olyan munkahelyen, ahol kiskorúakkal kell foglalkozni. Egyszer kipróbáltam egy pár órát egy családi napköziben (épp munkát kerestem), a dolog úgy nézett ki, hogy 9-kor bementem, leültem és 11-ig ott voltam, szó nélkül. Kékhalál. Aztán kijöttem, hazamentem és mondtam Petinek, hogy nem akarok ott dolgozni.
  6. Általánosban, 7. osztályos koromban elütött egy autó. Én biciklivel mentem épp haza, át a zebránál, amikor az autós kanyarodott és valamiért nem vett észre. Puff. Nem a szélvédőre estem, hanem az útra, viszont elég nagyot. Mindkét lábam durván bekékült, alig tudtam ráállni, de más bajom nem lett, másnap pedig mentem suliba, ahol a többiek alig akarták elhinni, hogy ennyivel megúsztam. Ez életem egyetlen maradandó sérülése – azóta a lábamon, ott, ahol a rendszámmal találkoztam, van egy kis pukli.
  7. Szemüveges vagyok. Számítógépezéshez és olvasáshoz szoktam (már amikor) használni. Annyira kis dioptriát igényel a szemem, hogy rövid időre meg sem érzem, hogy kell, csak akkor, ha nagyon sokat gép előtt ülök és/vagy olvasok. A munkahelyemen minden nap használtam, mert gyakorlatilag reggeltől délutánig a laptopot bámultam. Mostanában reggelente olvasáshoz szoktam használni. De biztos, ami biztos, van 3 is :)

    wp_20160212_12_00_17_selfie.jpg
  8. Ha emberek előtt kell beszélnem, borzasztó ideges leszek. Remegek, a pulzusom felszökik, és ezért a fejemben összeállt, egyébként komoly és mélyreható üzenet vagy elviccelt hülyeség lesz, vagy értelmetlen, semmitmondó szöveg. Ez egyébként rettentő zavaró, főleg, ha tényleg valami fontos témáról van szó. Azt hiszem az évek alatt egy picivel jobb lettem, de még bőven van mit gyakorolni… Ebben segít például a blogírás. Meg tudom fogalmazni, amit szeretnék mondani, és azt át tudom adni abban a formában, amiben megálmodtam.
  9. Nem bírom a zajt. Azt a fajtát, mikor egyszerre 2-3 irányból jönnek a különböző impulzusok. Példa: Dávid beszél hozzám, Laura sír és szól a zene. Kész. Végem. Olyankor ösztönösen üvölteni akarok, hogy mindenki hallgasson és legyen végre CSÖND!
  10. Évekig nem mertem mások előtt énekelni. Pedig szolfézsra jártam, ahol kötelező volt és csináltam is. De ha arról volt szó, hogy egy társaságban énekelni kell, na azt nem. Már kb 4 éves házasok voltunk, mikor először mertem Peti előtt megmutatni a hangom. Előtte akárhogy kérlelt, nem voltam hajlandó, pedig nagyon kíváncsi volt rá. Azt tudtam, hogy nem hamis, de azt gondoltam magamban, hogy csúnya a hangszín, amin éneklek. Peti viszont megnyugtatott, hogy semmi gond nincs vele :) Azóta már bátrabb vagyok, bár időnként kicsit noszogatni kell, hogy ki merjem engedni a hangom.

És tessék! 10 dolog, amit talán még soha nem hallottál rólam. Remélem jól szórakoztál, vagy van, amivel megleptelek. További szép októbert, és ne feledd: jön a hosszú hétvége!

Posted in Everyday life, Storytime, Things | Tagged , , | Leave a comment