Így történt… Peti és Anna története

Sokatoknak már meséltünk magunkról, hogy hogy találtunk egymásra és milyen események vicces sorozata jött egymás után ahhoz, hogy ott tartsunk, hogy házasok vagyunk. Peti segítségével megpróbáltam a lehető legpontosabban, időrendben összeírni mi is történt azalatt a kb. 3 év alatt.

2005-ben (is) nagyon menő volt gyülekezeti ifjúsági dicsőítőcsapatot csinálni (továbbiakban: ifidics). Így hát csináltunk is! A kiinduló csapatban 3 énekes, 2 gitáros, 2 zongorista és 1 dobos volt – később kettéváltunk, de ez egy másik sztori. A csapat vezetője megkért engem és öcsémet, hogy zongorázzunk. A formációban Peti is benne volt, mint énekes – igy ismertük meg egymást. (Előtte csak látásból tudtam, hogy ki ő, nem sokkal azelőtt kezdett járni abba a gyülekezetbe.)

2006-ban lett nagyon divatos a flottás előfizetés. Egy bizonyos csoporton belül ingyen hívhattuk egymást. Peti is flottás lett, én is, meg még rengetegen – család, barátok, bárki, akinek ez előnyös volt. Az év szeptemberben szüleimmel Horvátországban voltunk nyaralni, kocsival. Mivel nagyon hosszú az út, visszafelé gondoltam felhívok valakit. Petire esett a választás, de tényleg nem tudom miért. Így hát felhívtam. Nagyjából 2 órát beszélgettünk, ha jól emlékszem. Attól a naptól kezdve pedig idővel rendszeresen felhívtam. Vagy ő engem. Megint egy kis idő elteltével már naponta többször hívtuk egymást. Reggel hév felé menet, suliban szünetben, hazafelé, este – éjszakába nyúlóan. A flotta egyik idegesítő tulajdonsága volt, hogy 1 óra elteltével szétkapcsolt és újra kellett hívni. Esténként átlagosan 3x hívtuk újra egymást. És ez így ment több, mint fél évig.

2007-et írunk. Sokszor suli után vagy ifi előtt kettesben találkoztunk a városban – persze nem randiztunk, szigorúan csak barátilag. Nézegettük a Parlamentet, játszótéren üldögéltünk vagy csak sétáltunk. Egyik ilyen alkalommal Peti épp meg akart csikizni, én meg visszacsikizni, mire úgy alakult, hogy szemből lefogott (átölelt), hogy “ne csikizzem meg”. Akkor szerintem történt valami… de persze nem vallottam be magamnak. Szombatonként a gyüliben egymás mellett ültünk, már mások is kezdték észrevenni, hogy alakul itt valami. Na ebben az időszakban volt az is, hogy egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával Peti bekérdezett egy ilyet félig viccből: Feleségül ne vegyelek? (Egyébként ilyet mai napig szokott kérdezni :D). Válaszom: Még ne. (Tesséék?! Mivan?! Ne kérdezzétek. Mint sok döntésemet, ezt sem tudom megmagyarázni.) De ezt az időszakot Peti nem bírta sokáig. Túl sok “jelet” adtam neki, túl sok időt töltöttünk együtt… Nem hibáztatom érte. Egy szemét voltam vele… Egyik este, telefonbeszélgetés közben épp el akartam neki mesélni, hogy ki tetszik (aki nem ő volt). Meséltem, hogy 19 éves (Peti is annyi volt akkor), gyüliben találkoztunk, stb, stb. A végén, mikor kimondtam a nevet, akkor nem az ő neve hangzott el…

Azt hiszem ez volt az a pont, amikor valóságosan tudatosult bennem, hogy mit művelek vele, és hogy ő mit szeretne. Azt, hogy én mit akartam, azt nem tudtam. Beleszerettem a lelkébe, a beszélgetéseinkbe, nagyon élveztem a társaságát. De külsőre nem tetszett. Ez volt, bármennyire is kegyetlen voltam vele. De mivel ezután a zavarba ejtő beszélgetés után még mindig jóban voltunk, pár nappal később Peti rákérdezett, hogy akkor lehet-e köztünk valami komolyabb ennél. Nemet mondtam. Azt mondta, hogy akkor többet inkább ne hívjam…

Másnap reggel felhívtam, hogy mi újság. (Segítség…) És ez még pár napig így ment, míg végül megkért, hogy szakítsuk meg a kapcsolatot, ha én továbbra is a “csak barát” állásponton vagyok.

Hosszú szünet következett. Nagyjából másfél évig szinte semmit nem beszélgettünk. A köszönésen kívül pedig kifejezetten kerültük a kommunikációt. Hosszú csend után végül néha felhívtam. Például mikor megkaptam a fogszabályzóm. Teltek a hónapok, éltük az életünket. Időnként msn-eztünk kicsit, leírtam pár dolgot, ő válaszolt és ennyi.

2008-ra már alig tudtam mi van vele. Kezdett hiányozni! A beszélgetések… az, hogy mennyire jókat nevettünk. A közösen eltöltött idő, az, hogy teljesen egy húron pendültünk. Valamikor ebben az évben történt, hogy megírtam neki msn-en, hogy vele álmodtam és hiányzik. És hogy lehet, hogy másképp döntenék, ha megkérdezné megint. (Facepalm.) Szegény Peti, elmenekült. Mármint nem szó szerint. De hangyányit kiakadt, hogy hogy van képem ilyet írni neki. Mert már túl van ezen…

Év vége felé volt a szalagavatóm, amire meghívtam őt is. (?) A dolog “szépsége” az volt, hogy meghívottam volt egy olyan srác is, akibe totál bele voltam zúgva. Erre odahívom Petit is. Hát normális az ilyen? De úgy éreztem úgy helyes, hogyha ezen a fontos(nak gondolt) eseményen ő is részt vesz.

2009 kora tavaszán az egyik szabker gyülekezetben volt egy kávéházas alkalom, amin mindketten, egymástól függetlenül ott voltunk. Alkalom közben úgy döntöttünk elmegyünk sétálni és beszélgetünk egyet. (Sajna már nem emlékszem minek az apropóján kerültünk beszélgetésbe.) Nagyon jó volt, elmeséltük egymásnak hogy mennek a dolgok, mik történtek azóta. Később, május végén egy ismerősünknek volt zenei koncertje Kecskeméten, amire elhívott engem és egy barátnőnket. Viccből megkérdeztem Petit, hogy van-e kedve eljönni. Mire kitalálta, hogy jön, sőt, hoz autót is és elvisz minket! Még vezetni is hagyott a friss jogsimmal, ami azért elég bátor dolog volt tőle. Nagyon jó nap volt, jól éreztük magunkat, a végén Peti szülinapját is “megünnepeltük” a kocsiban. Azon a héten pénteken egy családnál volt egész estés dicsőítős, imádkozós alkalom, Petit megkérdeztem van-e kedve jönni, és el is jött. Az egészből csak arra emlékszem, hogy egy ponton odamentem hozzá és megöleltem. Nem mondtam semmit, ő sem. Bocsánatkérő ölelés volt. Mindenért.

Másnap, szombaton volt a Soul&Gospel fesztivál a Westend tetőteraszon. Már egy ideje ment a műsor, mikor odajött hozzám, hogy szeretne velem beszélni. Bementünk, leültünk egy kanapéra. Néztük a falat és mindkettőnk tudta, hogy ez lesz A beszélgetés. Megtárgyaltuk, hogy milyen jók is voltunk együtt régen és hogy mindkettőnknek hiányzik. Aztán azt is, hogy mostanában megint sokat beszélgetünk és jól érezzük így magunkat. És hogy ezt akarjuk folytatni. És akkor kész. Együtt voltunk. Jártunk! vagy mi…

Fontosnak tartom hozzátenni, hogy azalatt a 2 év alatt Peti is “megszépült” és én is. Már nem éreztem úgy, hogy nem tetszik. Sőt! ;)

Később, július környékén kérte meg a kezem. (Salvador koncert után sétálunk a trolihoz, azt mondja: Össze kéne házasodnunk, nem? Én: De.) SO romantic. :)

Advertisements
This entry was posted in Storytime, Wonders and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Hagyj nekem üzenetet:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s