Óvodás szemmel a világ

Összeszedtem pár dolgot az ovisokkal kapcsolatban, amit érdekesnek vagy viccesnek tartok. Mert nagyon érdekesek ám! Külön világ az övék… ami kívülről teljesen logikátlannak és értelmetlennek tűnik.

Többek között nem tudnak magukon uralkodni. Ha elönti őket egy érzelem, akkor vége. Nincs más. Meg kell tanulniuk észrevenni például ha mérgesek, mert ösztönösen csak azt érzik, hogy fel akarnak robbanni. Ehhez idő kell, míg kialakul, és sok-sok türelem. El kell nekik mondani, hogy éppen mit éreznek, hogy aztán később is tudatosítsák: semmi gond, csak épp valami felbosszantott. És nem tudnak a nyelvüknek megálljt parancsolni! Ezért is szoktak vicceseket mondani, mert mindent kimondanak, ami eszükbe jut. És ezért idegesítő, hogy mellettük beszélgetni csak igen ritka esetben lehet. Ráadásul a figyelmük is elég gyakran kalandozik, így megesett már többször, hogy próbálta valamelyikünk nagyon szívhez szólóan leszidni, de ő valami teljesen random észrevételt szólt közbe. Pl.: Anya, ott egy madár! vagy Ebéd után kaphatok édességet?…

Az ovisok mindig, minden esetben játszanak. Így dolgozzák fel a nap eseményeit, így értik meg a világot és így lesz nekik izgalmas az időtöltés. Ha figyeled, mikor egyedül játszik, fültanúja lehetsz az aznapi történéseknek. Hogy mit mondott az óvónéni vagy valamelyik gyerek, mit játszottak, vagy ki kivel veszekedett. Vagy meghallgathatod a mondókát, amit tanultak. Valahol olvastam, hogy egy óvodásnak az a “normális”, hogy sosincs egyedül. De nem ám úgy, hogy a szülő ott dekkol mellette. A játékok! Azokhoz beszél, velük történnek az események, így a saját kis világában tölti velük az idejét. Akkor unatkozik, ha semmilyen “képzelt világba” nem tudja épp beleélni magát. Olyankor segíteni kell neki elkezdeni a történetet, és ha belejött, már magától is folytatja. Különben elképesztő milyen fantáziájuk van! Olyan dolgokat el tudnak képzelni, és olyan tárgyakba belelátnak dolgokat, hogy el sem hinnétek. Épp a héten építettünk egy hosszú tornyot, amit felkapott, keresztbe rakott és közölte: ez egy aratógép.

Borzasztóan egyszerű dolgok kiakasztják őket. Szétesett a legóház. Vagy nem megy fel a zokni a lábára (mert fordítva akarta fölvenni). Vagy leitta magát és van egy csepp tea a nadrágján. Icipici dolgokon ki tudnak borulni és mérhetetlen önuralom kell felnőtt részről, hogy ezekre ne ordítás legyen a válasz. Sajnos ez is a fejlődési folyamatuk része. Hogy nem mindig minden úgy van, ahogy szeretnék, és nem minden sikerül elsőre. Talán ezt még felnőttként is nehéz elfogadnunk, hát még gyerekként! Plusz nehezítő tényező, hogy a kézügyességük sem olyan fejlett még, így néha egyszerűen csak ügyetlenek és ez zavarja őket. :)

Ez a korosztály sajátosan jelzi, ha épp lemerült a szeretet tankjuk. Mivel megfogalmazni nem tudja, mindenféle más módon próbálja a szülők figyelmét magára felhívni. Elkezd direkt olyanokat csinálni, amikről tudja, hogy idegesítő. Éjszaka felriad és valamilyen mondvacsinált probléma miatt behív magához (pl. hogy nem tetszik neki az, hogy a szoba közepén van az egyik játéka). Sokat hisztizik felesleges dolgokon csak azért, hogy vele foglalkozzanak. Nem akar megenni dolgokat, vagy egyáltalán semmit nem eszik 1-1 étkezéskor. (Dávidnak a Laura születése utáni fél év volt a legnehezebb. Sok időbe telt neki, míg megértette (vagy elfogadta), hogy már nem csak ő van nekünk. Nem rossz ez neki, szereti a tesóját, de nyilván azért egész más, hogy ha játszani akar velem, akkor nem minden esetben tudok csak rá figyelni.) A jó hírem viszont az, hogy ennyi év alatt már szülőként ki lehet ismerni a gyereket ahhoz, hogy tudd mi segít neki. Például ha együtt esztek valami “vacakot”: chipset, kekszet, akármit. Vagy jól megkergeted és megcsikized. Vagy csak megölelgeted. Vagy elviszed valahova, ahol nagyon jól érzitek magatokat. Kinek mi jön be. :)

Figyelem! Az ovisok mindent elhisznek! Ez nagyon nagy felelősség, mivel nem akarjuk, hogy a lelkük tönkremenjen. Ha azt mondod neki, hogy kap egy fagyit, ha megeszi a zöldséget, akkor ő kérni fogja a fagyiját. Ha azt mondod, hogy éjszaka be kell takarózni, mert a szörny leharapja a lábát, akkor éjszaka visítva fog ébredni, mert megtámadta a szörny. Nem viccelek, volt már ilyenre példa (nyugi, nem mi mondtuk neki). Vagy ha figyelmetlenségből rábólintasz valamire, amit kér, akkor ő teljes bizalommal van feléd, hogy meg fogja kapni. Nagyon vigyázni kell, hogy az ember mit mond. Ráadásul nálunk úgy van, hogy az én szavam szent. De szó szerint értve. Még akkor is, ha ő nincs itthon. Ha mamáéknál van, akkor is szokták mesélni, hogy “Nem, mert anya nem így szokta!” felkiáltással hihetetlenül szigorúan ragaszkodik 1-1 dologhoz. Például: először a pólót kell felvenni, után a gatyát, aztán a zoknit. Mert anya így szokta. Vagy múltkor volt az, hogy Peti épp a sálat akarta ráadni, mikor mondtam nekik, hogy előbb a kabátot kellene összecsatolni, mert a sáltól már nem lehet. Erre Dávid lekapja a sálat a nyakából és kiabál, hogy a kabátot kell összecsatolni, mert ANYA AZT MONDTA! Haha…

Összességében azért hálás vagyok Istennek, hogy nem óvodásként születnek a gyerekek, hanem tudjuk honnan indultak és tudjuk hova tartanak. Minden korszaknak egyszer vége, aztán új kihívások jönnek. :)

Advertisements
This entry was posted in Everyday life, Little Ones and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Hagyj nekem üzenetet:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s