7 hasznos tipp, ha utazni készülsz

Lassan itt a nyár, annak ellenére, hogy a héten a hó is esett. Jönnek a kiruccanások, hosszabb nyaralások. Van már pár év tapasztalatom abban, hogy mit lehet ilyenkor könnyen elrontani, elfelejteni, vagy rosszul csinálni. Ha egy napnál több időre hagyod magára a lakást, akkor akarva-akaratlanul kihívhatod magad ellen a természetet. Nem csak a pókhálókra vagy porcicákra gondolok. De akkor térjünk is a tárgyra – íme 7 hasznos tipp, amit érdemes megfogadni, ha elutazol:

  1. Vidd ki a kukába a szemetet!Talán eszedbe sem jut mennyi mindent dobtál már ki abba a szemetesbe, de hidd el nekem, ha pár nap után hazajössz, már a szagból tudni fogod, hogy túl sok mindent, ami romlandó. És ennyi idő alatt elég intenzív szagfelhőt tud képezni.
  2. A kedvenc ruháidat tedd félre az útra!
    Kinek ne lenne olyan pólója, nadrágja, stb., amit bármikor szívesen felvesz, mert jól áll? Ha tudod, hogy utazásig már nem fogod kimosni, akkor csak tedd félre. Akár már a bőröndbe is rakhatod, hogy ne jusson eszedbe addig felvenni.
  3. Készíts listát!
    Én egyébként is egy listaíró típus vagyok. To do listák sokaságát írtam már meg, legyen szó bevásárlásról, ház körüli tennivalókról, vagy bármiről. Nem kell különösebben lenyűgöző listának lennie. Csak te tudd, és lásd át mi kell még ahhoz, hogy induljatok. Például: dolgok, amiket a bőröndbe kell rakni, indulás előtti ellenőrizni-valók (elzártuk-e a gázt, stb.), mik azok, amiket semmiképpen nem szabad elfelejteni, és így tovább.
  4. Állítsd meg a káoszt!
    Ha a fejedben nincs káosz, mert van szuper kis listád, akkor a következő lépés, hogy ez a környezeteden is meglátsszon. Ruhák szanaszéjjel, az éjszakai nassolás maradványai az éjjeliszekrényen, ne hagyj ott semmit, amit nem szeretnél ott látni, ha hazajöttök.
  5. Csinálj valamit a romlandóval!
    Gondolom ti is jártatok már úgy, hogy nem volt szívetek kidobni az ebéd maradékát, vagy csak szimplán nem néztétek a lejárati dátumokat. Utazás előtt célszerű a hűtőt végigböngészni, hogy találsz-e olyat, ami hazajövetelkor már úgyis a kukában landolna. Ha van ilyen, akkor van pár opciód. Elviheted például magaddal – gyümölcs, joghurt vagy kajamaradék esetén. Vagy csinálhatsz belőle valami gyors kaját, aztán odaadhatod a szomszéd néninek – biztos nem utasítja el. Vagy megeheted, ha már úgyis ezért vetted meg.
  6. Inkább most szánj időt a mosogatásra…
    Mert mire visszajössz már szaga lesz. Fél óra alatt gyorsan végig lehet mosogatni azt a pár edényt, aztán csöpöghetnek, míg hazaértek.
  7. Óriási ruhakupac ellen pedig…
    Legjobb, ha most 1-2 adag ruhát kimosol, mert akkor utazás után nem az kell, hogy az első dolgod legyen, hogy elővarázsolj felvehető ruhákat. Így adsz magadnak időt másra is.

Remélem hasznosak voltak a tippjeim. Most csak ilyen rövid, tömör bejegyzést kaptok. 2 hét múlva találkozunk! Jó felkészülést és kellemes utazásokat kívánok!

Posted in Everyday life, Things | Tagged , , , | Leave a comment

Multi-Tasking Mom | 3. rész: Két gyerekkel az élet…

…nehéz? …könnyű? …rossz? …jó?

Leginkább más. Tervezni kell. Előre látni. Próbálgatni, mi a legjobb. Nyugodtnak maradni – ez a legnehezebb. Vicces, hogy amikor Dávid kicsi volt mennyivel kevesebbnek láttam az időmet. Most, kettőjükkel, ugyanannyi időm van, mégis többnek tűnik :) Úgy látszik, megedződtem.

Hozzá kell tennem, egyik gyerek sem nehéz eset. Persze szinte mindenben mások, ami Dávidnál működött, az Lauránál szinte soha nem. Amiről azt gondoltam simán fog menni, az sokkal nehezebb, más dolgok meg könnyebbek. Az élet összeszervezése nem olyan bonyolult, mint ahogy elsőre tűnhet. Kicsit lesajnálóan szokták kérdezni: Hogy bírod? Köszönöm, jól.

Múlt hétvégén voltunk nyaralni Noszvajon. (Ezért is döntöttem úgy, hogy csúsztatom a bejegyzést egy héttel.) Az utazást ajándékba kaptuk szülinapomra, 2 éjszakára. A helyszín gyönyörű, van nagy kert, wellness, drótkötélpálya, gyerekprogramok, baba-mama szoba, stb. Furcsa volt viszont azzal szembesülni, hogy gyerekekkel hogyan tudunk mi (felnőttek) pihenni. Tudunk egyáltalán? Egy óvodásnak program kell. Csinálni valamit. És nem elég megmutatni, hogy na tessék, ott a játszótér, indulás. Menni kell, megmutatni, bátorítani. Egy Laura méretű baba pedig még nem tud magával mit kezdeni. Nézelődik, próbál tárgyakat rágcsálni, de még ügyetlen, így hamar elszakad a cérna. Na velük próbálj kikapcsolódni :) Az idő nagyon szép volt, délután rögtön csobbantunk is a medencé(k)ben. Utána vacsora és alvás. Másnap már több dologra jutott idő, megnéztük a kertet, játszótereztünk Dáviddal, trambulinoztunk. Sajnos a drótkötélpálya zárva volt :( Az tetszett nagyon, hogy lehetett kérni gyerekvigyázást. Így mikor Dávid délutáni alvása volt, Laurát evés után odaadtuk az animátor lánynak (ez a hivatalos megnevezés), hogy mi elmenjünk addig medencézni. Aznap délután több, mint másfél óránk volt kettesben! Úsztunk, szaunáztunk, meleg vízben bugyogtunk. Aztán délután/este még Dáviddal is volt egy kör medencézés, vacsora, játszószoba és alvás. Másnap már jöttünk el, de útközben még egy fagyi belefért…

Szaunázás közben viszont sokat beszélgettünk erről Petivel. Hogy mi nehéz apukaként vagy anyukaként a gyerekekkel. Hogy értsétek: nekem napi kb. 13 órában a gyerek(ek) ellátása, kiszolgálása, stb. a feladatom, így elég sok rutinom van benne. Viszont ha nem egyedül vagyok velük, akkor jó, ha nem mindenre nekem kell reagálnom vagy megoldást találnom. Peti napi 3-4 órát tölt a gyerekekkel, ami főleg játékból, szeretet-kifejezésből (és evésből) áll. Ő egy ilyen elutazós szituban inkább attól kerül nyomás alá, hogy most akkor neki mit kell csinálnia. Ettől meg én kapok idegbajt, mert érzem, hogy ideges… Na lényeg a lényeg én azt mondtam neki, hogy 1-1 dologban ha tud segíteni, az nekem elég. Pl. összeszedi a reggelit Dávidnak. Vagy hoz nekem kávét! (Az még jobb.) Apróságok. Hogy ne kelljen minden dologért nekem ugranom. Meg ne nekem kelljen minden mondatra válaszolnom. Ettől ő megkönnyebbült, én megnyugodtam és próbáltuk utána ehhez tartani magunkat.

De hogy mennek a hétköznapok, amikor nagyrészt én vagyok az ügyeletes? Hát eleinte eléggé kétségbeestem. Hogy figyeljek mind a kettőre? Ha Dáviddal játszok, akkor Laurát hanyagolom el és fordítva? Vagy tudok mindkettőre egyszerre figyelni? Ha épp Laurát etetem és Dávid kitalálja, hogy éhes-szomjas, akkor meg kell várnia? Vagy addig a picit tegyem le és a nagynak segítsek? Szóval bele kellett rázódni. Kellett kb. 3-4 hónap, míg erre a szintre jutottunk. Mostanság a hétköznapok nagyon jól beálltak. Sőt, azt hiszem elég simán mennek. Reggel pont nem egyszerre kelnek, Laura 5 óra körül felkel egy evésre, aztán visszaalszik. Dávidot 7-kor keltem az ovi miatt. Kávézgatok. Beágyazok, rendet rakok, mosogatok vagy ha más nincs, olvasgatok. Aztán legkésőbb 7.45-kor kivakarom Dávidot az ágyból (volt már rá példa, hogy addig a szemét se bírta kinyitni), öltözés, reggeli. Néha még 5-10 perc játék is belefér. Közben Laura is felébred, ő is reggelizik, aztán irány az ovi. Napközben Laurával közepesen könnyű. Mármint nagyon mosolygós, szöszmötölős baba szokott lenni, ha nincs baja. De ez az alvás dolog… Napközben kb. 3×30 perc az átlag. Nem csoda, hogy estére kivan. Durva, hogy mennyire hamar beállt a napirendje. Gondolom Dávid miatt, mert neki már ugye megvolt. Estére már tudja, hogy mindjárt jön a fürdés, meg a hosszú alvás és gond nélkül elalszik. Bezzeg napközben… Délután 15.30-kor megyünk Dávidért az oviba, hazaérünk, Dávid uzsonnázik (másodszorra), játszunk, a konyhában bogarászunk (a palacsintasütést nagyon szereti), vagy mesét néz(ünk). Ilyen tájban szoktam úgy mosogatni, hogy Dávid a házban szaladgál ide-oda (vagy mesét néz), Laura meg Dávidot nézi. Olyan jó program neki, hogy még sírni is sokszor elfelejt, ha Dávid valami naaagyon érdekeset csinál. Például autózik. Vagy tüzet olt. Ahogy elnézem, lehet, hogy Laura első szava a NÍNÓ lesz… ;) Aztán vacsi, fürdés, alvás. A vacsi előtt általában Laurát megetetem, hogy békesség legyen. Amíg mi eszünk Dáviddal ő a székében nézelődik. Kiengedem a fürdővizet. Dávid beleül, addig én Lauráról lekapom a ruhákat és őt is gyorsan lefürdetem a nagy kádban. (Ez kb. 3-4 perc.) Utána megtörlöm, felöltöztetem és 2 eset lehetséges. Vagy már olyan fáradt, hogy amíg Dávid fürdik gyorsan megetetem és lerakom aludni, vagy megvárjuk Dávidot (addig ő nézelődik), elkísérjük aludni, takaró-éneklés-puszi-lámpaoltás, és utána altatom el. Ha az első eset van, akkor utána Dávidra 100%-os figyelem jut (mint amikor ő volt egyedül), és ez szerintem néha kell neki. Ha a második, akkor lehet bohóckodni. Például Laurát is berakom Dávid ágyába egy kicsit fetrengeni.

Persze most még könnyű. Laura kicsi és nem mozog. Ha felöltöztetem (indulásra), beteszem a babaülésbe, ott marad. Nem hisztizik, maximum panaszkodik. Később biztos megint máshogy kell alkalmazkodnom. De legalább mindig lesz miről írnom :) Addig is kitartást mindenkinek! Szép az élet!

Posted in Everyday life, Little Ones | Tagged , , , , | Leave a comment

Ekcéma 101

Alsós voltam, mikor először észrevettük, hogy valami van a bőrömmel. Akkortájt jártunk úszni az általános iskolás osztályommal. A részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy az egész hátam és nyakam olyan volt, és már jócskán elkapartam, mire anyukám észrevette, mivel nem mertem megmutatni. Elmentünk bőrgyógyászhoz, aki megállapította, hogy valószínűleg ekcémás vagyok. (Másnéven atiópiás dermatitis – akinek van kedve, olvasson utána.) Nagy vonalakban azt kell tudni erről, hogy a bőr allergiája. Két fő típusa van, ha valami kiváltotta, vagy ha hajlam van rá. Nekem utóbbi van. Nem konkrét behatásokra (mint pl. állatszőr) jön ki, hanem épp ahogy kedve tartja. Ha megfelelően karban van tartva a bőröm, akkor nagyon ritkán okoz problémát. De sajnos nagyon könnyen elmulasztható a megelőzés.

Leggyakrabban a kar- és láb hajlataiban, a nyakon és a szem környékén jelenik meg. Ha nem kap időben kezelést, akkor az irritáció miatt továbbterjed a környező területekre, kisebesedik, felpattogzik. Ha már ilyen akut állapotban van, akkor (legalábbis nálam) kizárólag az orvos által felírt krém segít. Az leviszi a gyulladást, hámosítja azt a részt. Viszont nem elég elmulasztani, az érzékeny helyeken folyamatosan puhítani, hidratálni kell a bőrt ahhoz, hogy ne kezdjen el előjönni.

Az évek alatt ki kellett tapasztalni, hogy mik azok a határok, amin nem szabad túlmennem. Például ha medencébe megyek, utána alaposan le kell fürdenem és bekennem magam az érzékeny területeken. Kádban nem ajánlott fürdenem, vagy csak úgy, ha nem teszek habfürdőt bele. Ha mégis, akkor pedig utána szintén alaposan le kell mosnom magamról. Nem használhatok tusfürdőt, csak gyógyszertári fürdőkrémet. A samponok közül, amit eddig próbáltam, csak egy fajta nem sebesíti ki a fejbőrömet, a Head&Shoulders érzékeny fejbőrre. A balzsamot is csak nagyon visszafogottan használhatom a hajamra, mert a hátam, ahol a balzsam éri és a nyakam viszket tőle. Nem hordhatok fülbevalót és nyakláncot csak akkor, ha nemesfémből készült – leginkább aranyból. Bármilyen más anyagtól a fülemben például 6-8 óra fülbevaló használat után a lyuk begennyesedik, a fülcimpám tövénél pedig begyullad. (Ennek kapcsán van egy vicces sztorim. Általánosban volt először, hogy a fülemnél is sebes volt. Mikor az egyik osztálytársam megkérdezte mi történt, elhitettem vele, hogy lecseréltettem a fülemet és újat varrtak fel helyette. Totál bevette!) Nyakláncot és karkötőt hordhatok még például bőrből vagy szövetből, mert azokra nem vagyok érzékeny. Szőrös (pl. gyapjú) ruhákat sem hordok, mert irritálja a bőröm. Meg garbót sem, mert a nyakamat birizgálja. Ezeken kívül az időjárás változásától (pl. téli hideg után nyári meleg), izzadságtól és hormonváltozástól is kijöhet.

Az első jel, ami fel kell, hogy tűnjön az az, ha egy területet aznap már sokadjára vakartam meg. Először fel sem tűnik, mivel természetes dolog. Valahol viszket – megvakarod. Le van tudva. De sokadjára már feltűnő. Másnapra, ha nincs bekenve, már kis piros folt van ott. És még mindig viszket. Persze könnyű mondani, hogy a megoldás: ne vakard, de mikor már öntudatlanul csinálod, nem tudod megállítani. A legrosszabb az, ha éjszaka arra kelsz fel, hogy már sebesre kapartál 1-1 részt…

Próbáltam már drága krémet (egy pici tubus volt 4000Ft), nem vált be. Több ilyen jellegű dologra pedig nem vagyok hajlandó brutális összegeket költeni, főleg, hogy nincs biztosítva, hogy működik. Próbáltam a mostanság reklámozott Bepanthen Sensiderm-et, ami elméletileg ekcémás bőrre van, nem használt. Próbáltam egy másik fajta drága hidratálót (kaptam belőle mintát), az meg kicsapta a bőrömet, olyan volt, mintha égne. Ezek után gondolhatjátok, hogy elég hitetlenkedve merek kipróbálni bármit.

Mikor nemrég lefogytam azt a 20kg-t, utána hosszú időre az ekcémám se jött ki. Egészségesebben étkeztem, jó volt a hangulatom, megszokott hétköznapok. Aztán jött Laura és a hormonháztartásom felborult. Születése óta meg ugye anyatejes, ezért a jó kis vitamintartalékaimat szívja el. Azok ugyanis úgy tűnik csökkentették az ekcémát. De még ennyi év után sem tudom előre megmondani, hogy mikor (és épp hol) fog előjönni…

A legrosszabb helyek, ahol valaha ekcémás voltam: a szám felett (piros bajusz garantált), a fejbőrön, a nyakamon (piros sál a piros bajuszhoz?) és a szemem körül. A legidétlenebb kérdés, amit feltettek nekem erről pedig az volt, hogy fertőző-e. Nem. Emberek, az ekcéma nem fertőző. Még örökletesnek sem igazán mondható (a gyerekeink szerencséjére), bár figyelni kell, hogy érzékeny-e a bőrük. Ha igen, kis korban könnyen kikezelhető.

Mindezek ellenére azt gondolom, hogy ez egy élhető érzékenység és hálás vagyok azért, hogy nincs komolyabb betegségem, ami az életembe kerülne. Ha más vagy e közül kellene válaszatom, ezt választanám. Ez csak viszket. :)

Posted in Everyday life | Tagged | Leave a comment

Időutazás Annával

Különleges utazásra viszlek magammal kedves olvasó.

Tizenévesként nem voltam egy nagy lázadó. Nem jártam bulizni, nem cigiztem és nem szöktem ki éjszaka a haverokhoz. A tinédzserkorom nagy részét a szobámban töltöttem zenét hallgatva. Három dologban éltem ki magam: a szobám (és ruháim) dekorálása, képalkotás – főleg PS, de több videót is vágtam abban az időben, és a hajam számtalan mennyiségű változtatása. Azért is döntöttem emellett a téma mellett, mert bár jó pár dolgot megbántam ebből a korszakból, ezek olyanok, amiket szívesen mesélek és osztok meg – így együtt nevetünk vagy szörnyülködünk a tizenéves Annán.

A kétezres évek közepén járunk, amikor az msn messenger fénykorát éli és az iwiw-re és a myvip-re is felregisztrál mindenki, bár a kettő között alig van különbség. Ebben a korszakban még nem ismeretes a selfie szó, digitális fényképezővel csinálunk képet magunkról, azt is úgy, hogy a tükörben visszacsillanjon a vaku. Adott egy középiskolás lány, enyhén túlsúlyos, nem igazán az átlag trendet követi és nem bánja (sőt, élvezi), ha az emberek megrökönyödnek rajta.

Vegyük először a szobáját. 15 éves, mikor a fent említett helyiségbe költözik. A szoba dekorálásában és átalakításában szereti megmutatni egyéniségét.

0003

A plafont rossz vagy nem használt cd-kkel rakta tele. A fény nagyon szépen tükröződik rajta és nagyon jó hangulata van tőle a szobának! A szoba egy másik pontján kulcsokat akasztgatott zsinórokra, azokat pedig a keresztgerendába tűzte. Így ha végighúzza a kezét köztük, olyan volt, mint a szélcsengő. :) Van még a falon floppy, billentyűzetből kirakott szöveg, plakátok, családi képek, random ez-az.

Ekkortájt kezdett sminkelni, próbálgatni, mi illik hozzá. Ahogy telnek a hónapok, úgy durvulnak a dolgok. 2007-et írunk. Jön az erős smink, kezdődik a hajfestés. Egy osztálytárs vállalta, hogy megcsinálja a melírcsíkokat. Volt egy próbálkozás, hogy kékre fesse, de mivel nem voltak elég világosak a szőke tincsek, nem sikerült jól:

dscf1629
2008 következik. Mikor a szőke haj már nem volt elég, vörössel (és/vagy padlizsánnal) lett vegyítve. Igen, az ott egy kutya-biléta a nyakában. És igen, a haját magának vágja (egyébként azóta is). Az ekkor 17 éves Anna egyetlen “eszköze” a figyelemfelkeltésre a smink- és hajvariációk próbálgatása. Hogy felháborodást vagy elismerést keres? A kettő közt nagyon ingatag a határ…

p1070035

Még mindig 2008-ban járunk, ezzel elérkezve lázadásának kicsúcsosodásához. Súlyos eset. A szó minden értelmében. A haja – hátul levágva, oldalt meghagyva, a rövid rész pedig hajlakkal feltúrva:

0004
Nem csoda, hogy pár embernél ezzel kiveri a biztosítékot – amit rendkívül élvez. A festés ide-oda variálása folytatódik, egy idő után már nem látszik melyik rész mikor lett festve, művészi katyvasz az egész.

2008 végén van a szalagavató. Az eddigi képekből kiderül, hogy Anna valamiben biztos tehetséges: jó szögből fényképezni. Ezt az alábbi képek igazolják.

untitled-1100_8049

Hogy milyen tükre volt otthon, azt nem tudom. Hogy emellett mekkora önbizalma volt, az dicsérendő. A szalagavatós képek látványa és egy hatalmas szívfájdalom után azonban nincs más hátra, mint változtatni a dolgokon. A tánc mellett (amit nemrég kezdett) otthon is edzeni kezd, mert úgy érzi, ez így nem mehet tovább.

A szerelmi bánat egyik jó ellenszere, ha lefoglalja magát, pl. alkotással.

soktv
matrixos
0094-copy
anotherworld
100_6239
2009. Lassan jön az érettségi, de annyi minden érdekesebb a tanulásnál! Például a tánc, amiben úgy tűnik, van tehetsége. Ez ad erőt neki a folytatáshoz.

p1070956
Az érettségiig végül sikeresen ledolgozott 13 kilót. Lassan kilábal a tinédzserkori depresszív korszakból és kezdetét veszi a felnőtté válás. Ekkortájt újra felveszi a kapcsolatot Petivel, akivel 16 éves kora óta ismerik egymást (a sztori egy külön bejegyzést érdemelne). Ugyanezen a nyáron már az eljegyzés is megtörténik.

A 2010-es év csodás pillanatokat tartogat és a Petivel való kapcsolata szép fokozatosan feledteti az összes rossz emléket…

35944_1532827609012_1708998_n

És hogy ennek az egésznek mi a tanulsága? Egyrészt, hogy van remény. Az emberek változnak, érnek. Biztos vagyok benne, hogy ezek nélkül az állomások nélkül nem az az ember lennék, aki most vagyok. A csalódások, bánatok és örömök, jó és rossz döntések mind formáltak. Másrészt köszönöm minden embernek, aki ezeket a fázisokat végignézte és elviselte. Köszönöm a kitartást, a támogatást. Köszönöm, hogy önbizalmat adtatok, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Harmadrészt, nem érezném teljesnek ezt az írást, ha kihagynám belőle Istent. Legnagyobb részben Ő volt az, aki megvédett és velem volt ebben az érzelemhullámos, nehéz időszakban. Megvédett olyan döntésektől, amik törést okoztak volna és segített megérteni milyen, ha ő vezet. Jó az Úr, menedék a szorongattatás idején, és ő ismeri a benne bízókat.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Posted in Storytime | Tagged , , | Leave a comment

6 dolog, amiben nem vagyok jó

Időnként rá kell döbbennem, hogy bizony van pár tulajdonságom, ami miatt már kerültem kényelmetlen helyzetbe. Nem gondolom, hogy ezek rossz tulajdonságok lennének, de ismernem kell magam ahhoz, hogy tudjam mit vállaljak el és mit ne. Vagy hogy milyen helyzeteket kerüljek, ha lehet. Azért ha magadra ismersz bármelyik pontban, legalább tudod, hogy nem vagy egyedül. :)
Íme azok a dolgok, amiben saját megítélésem szerint nem vagyok jó:

Lelki tanácsadás
Nem azt mondom, hogy nem szeretnélek meghallgatni. Sőt! Nagyon megtisztelve érzem magam minden alkalommal, amikor valaki a bizalmába fogad és elmesél valami személyes dolgot az életéből. De tanácsot adni az esetek többségében nem fogok tudni. Szívesen elmondom a véleményem, de nem biztos, hogy amit én lépnék az neked is jó lépés.

Kérdezés
A “Mi újság?” még megy. De utána? Talán az introvertált énem miatt, talán csak kevés a fantáziám hozzá, de ha beszélgetek valakivel és beáll a kínos csönd (velem gyakran előfordul), nem igazán tudom megszakítani. Vagy csak hümmögök. Ebben a témában Peti mellett csak fejlődni lehet, úgyhogy ezért is jól jártam vele. Ő nagyon jó ebben, tőle tanulok! ;)

Kapcsolattartás
Ha ismertek, tudjátok, hogy ez nekem egy nehéz ügy. És megint nem azért, mert nem érdekelne mi történik a másikkal… Az egyik ilyen dolog az újrakapcsolódás. Ha már egy ideje nem beszéltünk, akkor nem biztos, hogy eszembe jut olyan hamar írni, mint ahogy az “elvárható” lenne. De van olyan is, hogy valaki ír nekem egy üzenetet, amit elolvasok, de a válaszra épp nincs időm/lehetőségem. Aztán elfelejtem. Napokra. Bocsiii! Nem azért csinálom, hogy bántsalak! Igyekszem ezen változtatni és minél hamarabb reagálni.

Gyerek szakértelem
Legyen szó facebook-ról vagy a való életről, nem hinném, hogy ne lehetne másról beszélni/olvasni/megosztani állandóan, mint hogy éppen mit ehet, hogy tud mozogni, hogy éppen milyen korszaka jön vagy hogy hogy kell nevelni és különben is, amit eddig hittél, az átverés. Olyan ember vagyok, akit, ha nem értek vele egyet, akkor ezek a dolgok – hogy más szerint mi a legjobb a gyereknek – frusztrálnak. Ennek az az oka, hogy sok kérdésben inkább az ösztöneimre és a józan eszemre hagyatkozom. Ha stratégiai kérdésem van, akkor Petivel közösen próbálunk megoldást találni. Ha valamiben elakadunk, akkor meg kikérem a védőnő, az orvos vagy az óvónők tanácsát – olyanokét, akik már látták/ismerik a gyerekeinket.

Női alkalmak
Ezzel a dologgal sokszor egyedül érzem magam a többi nőnemű között. Pár különleges esetet kivéve egyáltalán nem lelkesedek azért, hogy “nők egymás között” beszéljük meg az élet nagy kérdéseit. Szeretem a férfi társaságot, kifejezetten jól érzem magam velük (kivéve, ha politikáról beszélgetnek :P). Az én megítélésem szerint a nők hevesebben állnak hozzá dolgokhoz. Jóval többször tapasztaltam női körökben túlgondolást, vagy a “mi lehet a háttérben” gondolatkört. Nagyon minimális téma van, amiről ne lehetne őszintén beszélgetni koedukált csoportban. Bár azok nekem amúgy is olyanok, amiről nem kívánok diskurálni, csak Petivel – ő mindent tud rólam.

Ötletelés
Úgy értem úgy, hogy nullából kiindulva kell valamit kitalálni. Például a gyülekezetünkben én szoktam megvalósítani a grafikát, amivel az aluljáróban hirdetünk. Viszont alapötlet nélkül nem jutok semmire. Szerintem még nem volt olyan, hogy minden részletét én találtam ki. Én megvalósítani szeretem az elképzelést. És ez akkor megy, ha kapok hozzá valamit. Vagy képet, vagy témát, vagy egy bibliai idézetet. A felhasznált anyagok (képek, betűtípusok, szerkesztési trükkök) is netről vannak. Úgyhogy ha kreatívkodni szeretnél velem, nagyon szívesen csinálom, de a kitalálásban kevés a hozzáadott értékem. És akkor ez itt a reklám helye:

Posted in Everyday life, Things | Tagged , | Leave a comment

Megkezdett projektjeim | 1.rész: Mini pomelo

Van pár dolog, amibe belekezdtem ebben a tanévben, így szépen sorban mutatom majd be őket.

Az úgy volt, hogy Dáviddal épp az oviból tartottunk hazafelé. Aki volt már nálunk tudja, hogy a hozzánk vezető keresztutca szűk és emelkedős. Szóval sétálunk hazafelé, egyszer csak gurul felénk valami. Távolról sárga kis labdának tűnt. Fölvettem megnézni, erre látom, hogy nem is labda. Megszagoltam, és pomelo illata volt! Na, gondoltam, biztos egy bevásárlásból szabadult el és maradt az utcán. Hazavittük és kettévágtuk. Azt hittem esetleg ehető lesz. Hát az nem volt, viszont nagyon illatos volt belül is. És tele volt magokkal. Gyakorlatilag hús nem is volt benne, csak mag.

wp_20161026_09_19_28_pro

Támadt egy ötletem. Miért ne ültethetném el a magokat? Ki tudja, még a végén kinőnek. Így elővettünk pár pici cserepet (még a néni hagyta itt, akié a ház volt), és hoztam kintről valamennyi földet. A cserepeket fel is díszítettem.

wp_20161026_11_07_48_pro

wp_20161026_11_15_50_pro

Összesen 9 cserépbe jutott 5-5 mag. Nem ismerem a citrusfélék ültetési szabályait, sőt, igazából még semmit sem ültettem így magról. De nagy reményekkel indultam neki. Sok-sok idő eltelt, azt hittem elrontottam az egészet és nem lesz belőle semmi. Aztán felcsillant egy kis remény:

sam_2469

Valami megindult! Azt hiszem több, mint másfél hónap kellett neki és rengeteg locsolás. Én már ezzel az egy kis cseréppel is boldog voltam. De ahogy telt az idő, a többi is kezdett előbújni! A 9 cserépből csak 2 maradt “üresen”. Talán nem tudott kitörni a növény? …

sam_2567

sam_2572

Odanézzetek! De gyönyörűek :) Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk! Már csak azt nem tudom, hogy hogyan tovább. Kapnak majd nagyobb cserepet az biztos, illetve valószínűleg nyáron ki is költöznek a jó melegbe (mivel citrusfélék). És utána mi lesz? Fogalmam sincs. Remélem teremnek majd gyümölcsöket is. Íme a január végi/ február eleji állapotuk:

sam_2585

A fényviszonyok kicsit csalókák, de a színűk tényleg sötétebb lett a kezdetihez képest. Ha ismeritek ezt a növényt vagy tudtok bármit a termesztésükről, kíváncsi vagyok, írjátok meg! Próbáltam utánajárni, de nem sokra mentem, mivel nem tudom mi is ez.

Nemsokára jelentkezem, addig is kellemes februárt! (Éljenek a februáriak!)

 

Posted in Everyday life, Storytime | Tagged | Leave a comment

Gyerekekről őszintén

Pro és kontra. Őszintén. Remélem gyerekkel vagy anélkül is van értelme elolvasni.

Először is nem vagyok ősanya típus. Ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy nem mindenem a gyerekem. Nem ők vannak első helyen. Nem azért létezem, hogy mindent alájuk toljak és nem életcélom mindent feláldozni értük. Nem tervezek hosszú évekig itthon lenni és “anyáskodni”. Bele is zöldülnék. De természetesen nagyon szeretem mindkettőjüket. Számomra ők a legszebbek és legokosabbak, akkor is, ha nem így van. Ez valahogy ösztönös.

Mégis időnként előfordul, hogy megkérdezem magamat: Miért vállalnak az emberek gyereket? Függetlenül attól, hogy ez a fajfennmaradást szolgálja, külső szemlélőként semmi értelme. Tényleg. A következőkre gondolok – főleg női szemszögből. Először is: a tested megváltozik. Már nem lesz olyan, mint azelőtt, vagy sok erőfeszítésbe kerül. Másodszor: az éjszakáid a csodálatostól a kaotikuson át az idegtépőig változhatnak. Azelőtt csak ennyi volt: hazaérsz, vacsorázol, lefürdesz, együtt vagy a pároddal, aztán alszotok. Reggel keltek, indultok, kész. Kicsivel nem tudhatod mikor, hányszor és és épp miért kell felkelned éjszaka. Az esetek többségében persze csend van és nyugalom, de bármikor fennáll a lehetőség, hogy felriasszon valami. Így napközben sem mindig vagy 100%-os. Harmadszor: az életedet néhány évre úgy kell formálnod, hogy az megfeleljen a gyereked aktuális korszakának. Eleinte nem mozdul, nem mászik, így nem sok dolog van vele – viszont etetni kell. Sosem volt kényelmes elbújni egy szűk (és sokszor koszos) wc-helyiségbe szoptatni, de ha csak másik szobába kell átmenni, az is sokszor unalmas. (Nem térnék ki a nyilvános szoptatás vitájára, én nem vagyok a híve.) Mikor elindul és kúszni-mászni kezd, a földről minden apró, koszos, poros, szőrös tárgyat elpakolsz. Mikor felül, feláll, totyogni kezd, a földtől számítva kb. 80 centi magasságig mindent el kell tenned az útjából, ha nem akarod, hogy a földön vagy a szájában kössön ki. Vendégségbe menni nem kisgyerekesekhez nagyon frusztráló, ráadásul alvásidőre – amennyire lehet – haza kell érni. Később meg kell tanítanod arra, hogy nem mindent vehet el, amit elér (egy bizonyos magasság fölé már úgysem lehet pakolászni), kezdődik a dackorszak, a hisztirohamok. Rengeteg dologra kell figyelni és ez időnként teljesen legyengíti az idegrendszert.

Ha csak eddig jutottál, ne állj meg az olvasással! Nem akarom, hogy elmenjen a kedved az egésztől, de reális képet szeretnék mutatni. :)

Az utóbbi 3 évben időnkét elmerengtem: jól döntöttünk? Elvégre annyi dolgot csinálhattunk volna. Utazás, kiruccanások, karrier építés, sport… Mégsem így történt. Vagy legalábbis így tűnhet kívülről. Azt gondolom a gyerekvállalás sok-sok áldozattal jár. De nem kell mindent feláldozni és a gyerekre hivatkozni, mert szerintem az sem egészséges. Bizonyos dolgoknak meg kell találni a helyes és működő módját, és úgymond a kicsinek is lehet áldozatot hozni. Néhány példa, hogy érthető legyek:

  1. Mikor már Dávid olyan korú volt, hogy néhány órát el tudott lenni nélkülünk, akkor úgy jártunk ifire vagy úgy mentünk Petivel kettesben valahova, hogy előtte Dávidot átvittük a szüleimhez, utána összeszedtük és vittük haza aludni. Később, mikor még nagyobb lett, már ott is tudott aludni, így csak másnap reggel mentünk érte. Az ő szemszögéből ez úgy nézett ki, hogy végre tudott nélkülem néhány órát “szabadon” eltölteni. Tiszta haszon. Nálunk a “mamanap” és a “Zitanap” varázsszavak. Dávid nagyon szeret ott lenni náluk, így azokon az estéken mi meg szabadok vagyunk azt tenni, ami csak jól esik.
  2. Dávid 2 éves kora előtt kezdte a bölcsit, hogy én elmehessek dolgozni. Sokan ezt is kegyetlenségnek gondolják, hiszen egy gyereknek az anyjára van szüksége. Na Dávid esetében viszont nagyon is kellett a bölcsi, mert nagyon szeret emberek között lenni, és én már nem tudtam annyi ingert, programot szolgáltatni – lévén, hogy nem vagyok ősanya -, hogy elég legyen neki. Így viszont volt egy évem, hogy visszaszocializálódjak, és nagyon szerettem dolgozni.
  3. Sokszor csináltuk azt, hogy táborokban, mikor Dávidot már leraktuk aludni, babaőrrel hallgattuk, hogy felébred-e, és ha igen, már indult is valamelyikünk be hozzá. Mivel sikerült vele az önálló elalvást bevezetni, az esti procedúrát (fürdés, mese, lefekvés) kivéve részt vehettem én is a késő esti programokon.
  4. Ez tulajdonképpen nem konkrét dolog, de ragaszkodtunk hozzá, hogy 1-2 különleges alkalmat kivéve (pl. vendégség) mindig időben legyen a lefekvés. Ez 19.30-20.00 között van. Ha táborban voltunk, akkor is. Ha nyaraltunk, akkor is. Ahol csak meg tudtuk oldani így csináltuk, mert a rutin biztonsággal tölti el a gyereket, nem pörög túl és nem borul ki a fáradtságtól.

Szóval egy dolog, hogy a kicsiknek vannak igényei. Még szép, hiszen felnőtt nélkül szó szerint éhen halnának. Másik dolog viszont, hogy  a szülőnek is lehetnek, csak okosan és határozottan kell tudni megoldani.

Na de ez eddig csak körülményekről szólt. Ha csak ezeket vizsgáljuk egy gyerekben, nem húzunk túl nagy hasznot belőle, ez igaz. Nem vagyok híve a nyálas, érzelgős dolgoknak. De kötődés és ösztönös reakciók nélkül ez az egész semmit nem ér. Időnként csak megállok és gyönyörködöm bennük. Hálát adok azért, amilyenek. Peti szerint az anyaság tett engem érzelmesebb lénnyé. Ha nem próbáltad, elképzelésed sincs milyen, mikor icipici karok ölelésébe kerülsz. Vagy milyen egy nyálas puszi. Vagy amikor megkínálnak a kölesgolyóval. Vagy ha azt mondják neked: szejetjek. És tudod, hogy nem színészkedik, mert a gyerekek a legőszintébb lények. Olyan kötelék van szülő és gyerek között, amit mással nem fogsz megtapasztalni. Próbáltál már egy gyerekről rosszat mondani a szülei jelenlétében? Nem ajánlom. Egy másik velejárója a szülőségnek, hogy bármitől vagy bárkitől, nem túlzok, ha azt állítom, hogy halált megvető bátorsággal megvédjük a gyerekünket.

Talán csak ennyi a válasz az összes kérdésre: szeretet. Azért vágynak az emberek gyerekre, hogy szerethessék. És hogy szeretve legyenek. Az életünk átszervezése és álmok/vágyak feladása csak néhány évig tart. Aztán megnőnek, saját álmaik lesznek, a mi életünk pedig folytatódik tovább. Az élmények és a jó kapcsolat pedig remélhetőleg örökre megmarad.

És a végén, dacára a veszekedéseknek vagy rossz éjszakáknak, mindig ugyanoda térünk vissza: nincs ennél a gyereknél gyönyörűbb, ügyesebb, okosabb, különlegesebb. Akkor sem, ha bánt. Akkor sem, ha elszomorított. Pont.

Posted in Everyday life, Little Ones, Wonders | Tagged , , , | 1 Comment